Lovecrose interjú – Rengeteg fajta elképzelésünk volt mi illik ehhez az album tematikához

Mint sokan tudjátok megjelent a Lovecrose zenekar albuma az Alvilág és Ég. Nem olyan rég írtunk is a lemezről ( ITT ), most pedig interjúztunk a csapat egyik tagjával, Csiszár Ádámmal.

Megjelent végre a Lovecrose lemez. Hogy éltétek meg, ezeket a pillanatokat?

„ Mivel egy jó 1.5-2 év munkája van az anyagban nagyon örültünk neki, valamint amíg nem volt kiadónk addig is hosszabb átfutási idő telt el, és már nagyon vártuk hogy megjelenjen. Mikor ez megtörtént nagyon boldogok voltunk, és egyfajta megkönnyebbülés is volt nekünk.”

Miért pont ez lett az album borítója? Miért lett pont ilyen?

„ Rengeteg fajta elképzelésünk volt mi illik ehhez az album tematikához grafikai szinten. Végül is több koncepció után a kiadóval közösen döntöttünk ez a fajta, kicsit letisztultabb grafika mellett. A cél végülis az volt, hogy ne legyen túlzsúfolt a cover, megjegyezhető motívumokat tartalmazzon, amit az ember meglát tudja hogy az Alvilág és Ég lemez grafikáját látja. A zenekarnév is kapott egy minőségibb megjelenést az előzőkhöz képest. Az albumborító egyébként egy régi jó barátom munkája. „

Mi alapján válogattátok meg a dalokat, amik a lemezre kerülhettek?

„ A zenekar utóbbi 2 éves működése alatt sok dal született, ezek mind helyet kaptak a lemezen, tudatosan ebben a tematikában épültek fel szövegileg, és zeneileg is. Van még pár saját dalunk ami stílusban a régebbi vonalat erősítette ezek nem kaptak helyet a lemezen, de tervbe van hogy ha lesz időnk ezek közül, amit érdemesebbnek tartunk átdolgozunk vagy újra rögzítünk jobb minőségben. „

Nekünk két nagy kedvencünk is van a lemezről! Nektek melyik foglalja az első helyet?

„ Húúú ez jó nehéz kérdés! 😀 Mindegyik dalt ami a lemezen van szeretjük valamiért, és más-más ok miatt jelent sokat. Van olyan dal aminek a mondanivalója sikerült olyan erősre, és személyesre (pl. Felismerés, A magunk útja, A Mennyem a poklom…) ezért szeretjük, míg van olyan ami emellett eléggé feszes tempós, és lüktetős zenei alappal operál (pl. Függőségeink, A Kiválasztott) ezeket pedig ezért érezzük számunkra fontosnak. A többi tag nevében nem tudok ez ügyben nyilatkozni, de az én személyes kedvencem a Függőségeink. „

Megjelent a lemez, már terjesztitek, vannak vélemények, kritikák, visszajelzések. Hogyan tovább?

„ Bár az információ eléggé lassan terjed, mégis az eddigi visszajelzések eléggé jók. Úgy vesszük észre akik a hazai magyar nyelvű modern metal muzsikát kedvelik, fokozatosan találnak ránk, és eddig nagyon pozitívan fogadják az anyagot!

Hamarosan lezárul a bemutatkozó mini turnénk, Keszthelyen egy hatalmas partival szeretnénk zárni ezt a körutat Jún. 9-én (ez itt a reklám helye hehe :D)

A további tervek természetesen a következő albummal kapcsolatosak. A zenei alapok lassan készre csiszolódnak, és nekikezdünk még a nyár elején a stúdiómunkáknak. Eközben a dalszövegírásba is belecsapunk, a kész dalok közül pedig szeretnénk az első néhányat videoklippel együtt megjelentetni még a nyár vége ősz eleje felé az elsőket. Egy feldolgozásunk is régóta talonban csücsül ehhez is hamarosan videó fog készülni. Ezen kívül ősztől újabb turné van tervbe véve.”

Koncerteken többen éneklik a dalaitok mint a lemez előtt? Nagyobb a fogadtatás?

„ Úgy vesszük észre távolabbi helyeken is a létszám bár nem nagy, de mindig vannak akik számunkra ismeretlenek, és éneklik a dalainkat tudják kik vagyunk, és ránk jönnek el bulizni. Ez nagyon jó érzés, néhány éve ez még csak a barátokra ismerősökre redukálódott, nekik is nagyon sokat köszönhetünk ugyan, de amikor az ország másik felébe számodra ismeretlen arcok buliznak ránk, és a zenénkre az valami fantasztikus érzés! A nagyobb reklám nagyobb nézettséget hoz, ennek köszönhető ha nem is drámaian, de egyre többen hallanak rólunk, kíváncsiak ránk. „

Dalaitok nagy értelemmel, sokat mondó szöveggel bírnak. Ki ezeknek az írásoknak az alkotója?

„ A zenekarban a legtöbb szöveget Benedek, és én írjuk, de Márk is hoz rengeteg ötletet magával. Míg én az allegorikusabb olykor kicsit klisésebb témákban írom a dalszövegeket (Tépet szárnyak, Felismerés), Benedek nagyon jól fogja meg az elvontabb, egyedibb de mégis megragadó szövegeket, témában szélsőségesebb társadalomkritikákat (Függőségeink, A Mennyem a poklom). Márk fiatal kora ellenére lírai szövegeket hoz, rövidebb de annál erősebb, tartalmasabb (A Kiválasztott)”

Hogy alakult végül a megjelenés, mennyire volt érdeklődés?

„ Nehéz, és rögös volt az út, de miután egymásra találtunk az Edge recordsal már viszonylag olajozottan mentek a dolgok. Az érdeklődés azoktól, akik követnek minket elég nagy volt, annak fényében, hogy eléggé elhúzódott az anyag megjelenése. „

Mennyire nehéz a mai világban meglépni a lemez kiadást? Milyen tanáccsal tudtok szolgálni a csapatoknak?

„ Így visszanézve persze minden könnyebbnek tűnik, de szerintem kijelenthetem hogy ha egy csapat produktív, vannak jó dalaik, működőképes felállás, és zenei tudás, no meg persze idő amit ennek tudnak szentelni, onnantól kezdve egyetlen ponton bukhat el a dolog, az anyagiakon. Eléggé széles a könnyűzenei piac, az internet világában nap mint nap rengeteg új zenekart látok (csak a műfajon belül is!), akik színvonalas zenét, videót adnak át az internet által a közönségnek. Emiatt szerintem az a világ mikor valaki külső támogató producer satöbbi pénzt rak bele egy zenészbe, csapatba, pláne ebbe a műfajban az nagyon ritka. A zenekarnak önerőből kell fedeznie a felszerelését, azt hogy minőségien szólaljanak első körbe meg, majd a kiadás költségeit, az indulás idején pedig a legtöbb koncert is mínuszos és sok pénzbe kerül eljutnunk messzebb helyekre zenélni. Szóval legnagyobb részben emiatt nem olyan egyszerű meglépni egy kiadást.

Tanácsot igazából nem nagyon tudunk adni, annyit csak hogy ha valaki hisz abban amit csinál és nem rest dolgozni érte (itt nem csak a zenélést értem hanem pl megkeresni annak az árát hogy úgy szólaljon meg pl. az az anyag és jusson el az emberekhez ahogyan az megérdemli) akkor biztosan valamilyen szinten sikeres lesz. Nem biztos hogy sokan megismerik és mindenkihez eljut az amit csinál, de a legfontosabb hogy örömet leljen az ember benne. Mi is úgy vagyunk hogy imádjuk amit csinálunk, szerencsére produktívak is vagyunk momentán is, érezzük hogy fejlődünk, mindig újat akarunk alkotni és ezért csináljuk javarészt.

Merre láthat titeket a közönség?

Még 2 betervezett koncertünk lesz mostanában ami a lemezbemutatót érinti. Pesten játszunk Jún. 3-án a Dürer-ben, rá egy hétre pedig 9-én Keszthelyen az 512-ben zárjuk az Alvilág és Ég bemutató koncertezéseit. „

Csiszár Ádám

Lovecrose

Nagyon köszönjük a válaszokat, és a ránk fordított időt! További sikereket, sikeres munkát kívánunk nektek! Jó úton haladtok, nekünk nagyon tetszik a zenétek. 🙂 Így tovább 🙂

Jelentkezz szerkesztőnek weboldalunkhoz!
Részletek, és jelentkezés az info@haverockkozosseg.hu
e-mailen.

 

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

X