A Végállomás klub töretlen erővel halad előre, és jobbnál jobb bulikat hoznak a szervezők a szombathelyi rockereknek. Most hétvégén sem lesz csendben a klub, hiszen ma este (10.21) a Zorall, és a Rómeó Vérzik lép a szinpadra. MENETREND a következő:…

A Végállomás klub töretlen erővel halad előre, és jobbnál jobb bulikat hoznak a szervezők a szombathelyi rockereknek. Most hétvégén sem lesz csendben a klub, hiszen ma este (10.21) a Zorall, és a Rómeó Vérzik lép a szinpadra. MENETREND a következő:…
Hatalmas bulit hozott a Végállomás klubba a Mudfield. Három évet kellett várni arra hogy egy óriásit zúzzunk együtt! Bemelegítésnek a Phrenia zenekar lépett színpadra, akik hatalmas zúzással indították be a bulit. Szépen meg is telt a nézőtér, és jött a…
Mint megszokhattátok, folyamatosan tudósítunk a Végállomás klub koncertjeiről. Ez most sem lesz másképp, hiszen pénteken szintén egy jó buliban vehettünk részt. Vendég zenekar az É.D.Á.S.Z. volt, akik egyébként AC/DC Tribute zenekar. Hozták az ismert nagy slágereket, amitől persze a közönség…
A legkedveltebb hazai és nemzetközi hardcore punk zenekarok veszik be július második hétvégéjén a baranyai Orfűt, a háromnapos TOXIC Weekend keretében. Vigyázat, ahogy a rendezvény neve is mutatja, komoly buli várható! A legendás pécsi TOXIC Music Club hangulatát idézik meg július 7-8-9-én a…
Hétvégén ismét a Végállomás klubban jártunk, ahol a címünkben említett zenekarok léptek fel. Igaz, családias hangulatban telt a koncert, viszont hatalmas energiát adott az embereknek. Mindhárom zenekar beleadva mindent lépett a színpadra, és hozott egy energikus bulit. Bánhatja aki nem…
Nagyon jó buli kerekedett a tegnapi koncerten a szombathelyi Végállomás klubban! Vendégként a River Runners zenekar hozott nekünk klasszikus rock dalokat, minden műfajból válogatva. A zenekar kellő hangulatot csinált, amivel már a közönség fogadhatta a Mátyás Attila Band formációt. Mátyás…
Szintén egy koncert, de most ez egy kicsit más. Péntek este gyűltünk össze a Végállomás klubban, hogy meghallgassuk a Dózis RB zenekart, akik most egy kicsit más összeállításban léptek fel. “Hollósi László nevével fémjelzett “Ritmus állomás” dobiskola tehetségei” léptek fel…
Ez a hétvége sem maradhat el bulik nélkül, hiszen a Végállomás klub is újra megtöltődik élettel. Ezúttal olyan nevekkel találkozhattok mint a Junkies, Aurora vagy a Continoom! Nézzétek meg itt, mi várható a hétvégén: Február 11. Aurora★Junkies★Szombathely★Végállomás ad nyugati…
Január 14-én, pénteken Diabolus In Musica Budapesten a Turbinában. A Kisördöggel, azaz az Ørdøg akusztikus oldalhajtásával az elmúlt másfél évben az ország minden szegletében, a fesztiváltól a színházi színpadon át a kocsmasarokig találkozhattak az érdeklődők, de úgy alakult hogy Budapesten…