WACKEN METAL BATTLE 2016

Hello Világ!

WACKEN METAL BATTLE 2016

– Magyarországi döntő a RockPart’16-on –

A világ egyik legnagyobb metálzenei tehetségkutatóját és zenekari versenyét immár negyedik éve Magyarországon is megrendezik. Az idei versenyre közel 60 produkció jelentkezett, közülük választotta ki a zenei újságírókból álló zsűri azt a hatot, akik élőben is fellépnek a hazai döntőben 2016. június 23-24-25-én Balatonszemesen, a Borsodi RockPart Fesztiválon.

Az idei döntősök: DYSTOPIA, HOT BEAVER, INHALE ME, PHRENIA, SIRENS CHANT, SUNWHARF

WMB_2016_Rockpart

A 2016-os verseny külön érdekessége, hogy nem csak a hazai döntő győztese jut ki Wackenbe, hogy augusztus elején Magyarországot képviselve összemérje erejét 29 másik ország nyertesével a nemzetközi fődíjért, de a közönségből is utazhat valaki. A Monster energiaital ugyanis kétszemélyes utat sorsol ki azok között, akik a RockParton a Fesztivál Aréna színpadnál bármelyik nap 14-16 óra között leadják szavazatukat a nekik legjobban tetsző zenekarra. A közönség és a zsűri szavazatai 50-50%-ban befolyásolják azt, hogy ki lesz a magyarországi győztes, így már ezért is érdemes szavazni, a kétszemélyes wackeni utazás és fesztiválbérlet pedig csak hab a tortán.

A 2016-os Wacken Metal Battle Magyarország nyereményei:

* Monster Energy – 100.000 forint útiköltségtámogatás és Monster-ajándékcsomag a győztes zenekarnak.

* Roland East Europe – BOSS SD-1W Waza Overdrive pedál a legjobb gitárosnak, és BOSS BB-1X Bass Overdrive / Preamp pedál a legjobb basszusgitárosnak.

* Audmax – 1 db Marshall Monitor fejhallgató, 1db Marshall Mode fülhallgató, és 1 db Marshall Major Pitchblack fejhallgató az első három zenekarnak.

* Sennheiser Magyarország – e935 típusú professzionális kardoid mikrofon a legjobb énekesnek.

* Rockyourself webáruház – 100 db névre szóló pengető a legjobb gitárosnak.

* Csibisticks dobverők – signature dobverők minden döntős zenekarnak.

* Lángoló Gitárok – 300.000 / 200.000 / 100.000 forint értékű hirdetési csomag az első három zenekarnak.

Rock, metál, Balaton – Borsodi RockPart16

Untitled-11-300x238

Támogassátok oldalunk! Részletek itt: info@haverockkozosseg.hu

Egy kis menedzselésre van szükséged, vagy egy videóra? Keress meg itt: 

 

dfgh    fgh

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

X