Keresztények a metál és rockzenében.

Keresztény rock : A rock, és a metál egy olyan alműfaja amelyben a keresztény hitvilágra azon belül is Jézusra összpontosítanak.

Kezdetek :

1950 – 60-as évek: A legtöbb keresztény nem nézte jó szemmel, ahogy a rockzene egyre népszerűbb az akkori fiatalság köreiben, azért történt ez mert a szülők attól tartottak, ha a gyermekeik eme műfajt hallgatják a következők fognak történni: drogos, alkoholista, szexmániás, sátánista, vagy motoros bandák tagjai lesznek, és lopni fognak illetve bűnözői életmódot  folytatni . Féltek a hangos riffektől, a zavarba ejtő énekléstől, és a hipnotikus ritmusoktól így egyből azt mondták rá ez Sátán hangja. Bár az előfordult egy – egy dalban, hogy szexuálisan túlfűtött, vagy szerepeltek benne ilyen utalások . Elvis Presley munkássága e téren ellentmondásos, mert ő mélyen vallásos keresztény volt abban az időben, sőt tovább fokozzam kiadott egy albumot Peace of the valley címmel ezen az alkotáson van egy dal, ami a főcímdal is egyben , na azt a magyaroknak írta az 1956-os forradalom miatt . Célja a magyar rászorulók élelmiszeradománnyal való megsegítése . Egyes vallásos emberek ugyan meghallgatták, de az intézmények nem tolerálták a fent említett okokból . 1960-as esztendőkben a műfaj fejlődésnek indult így sokan elidegenedtek tőle . A Beatles volt a fő favorite banda a hit képviselői között ez változott bizonyos kijelentések miatt John Lennon : ” népszerűbbek vagyunk mint Jézus ” viccnek szánta.  Egyik első keresztény formáció The crusaders volt ők garage rockot játszottak .

Metálvilla kialakulása : Ronnie James Dio népszerűsítette a szubkultúrában , a Coven nyíltan Sátánista együttes is használta ( megjegyzés a sátáni és rocker szimbólum között van különbség ) Jelentése : Jelnyelvben : Szeretlek , de az óegyiptomi papok is alkalmazták a hogy tudassák ők melyik kasztrendszerhez tartoznak .

Sokáig üldözték a stílus képviselőit pl. papok , Pmrc nőegylet tagjai , egyébként személyek .

Híresebb előadok : Alice Cooper , Dee Snider , Bon Jovi , W.A.S.P

Egyébb hozzáfűzés: a rockban, és metálban mindenhol előfordulnak a hozzánk tartozó hitvallásúak!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

kettő × 2 =

X