Vadak útján – A Kylfingar harmadik útmutatása a harcostársak számára

Öt lemezmentes esztendő után harmadik albumával jelentkezett a viking / pogány / folk metalos Kylfingar. A Vadak Útján című korongra hét szöveges, és egy instrumentális tétel került – az új dalcsokor a bandától megszokott zenei ösvényen szökkent szárba, néminemű újítás a hangzásban, és az énekdallamokban érhető tetten.

Váczi Viktor
(ének, billentyűk) az album megszületéséről, koncepciójáról:
Az elmúlt évek ‘bezártsága’ alatt bőven volt időnk hogy egy kicsit tovább tudjuk csiszolni az eddig megszerzett tudásunkat, tapasztalatainkat, így 2022 telén elkészültünk a következő anyaggal. Sokat merítettünk a kritikákból is, amiket az előző lemez kapcsán is kaptunk. Szerettünk volna egy sokkal kiforrottabb hangzást alkotni az egész albumon, mind a gitárok, mint az instrumentális és népi hangszerelésben. Az énekek terén is szerettünk volna kipróbálni valami újat, így elég sok dallamot vittünk a dalokba. Talán úgy lehetne számokban kifejezni, hogy a károgós / hörgős részek egálban vannak a dallamos énekkel. Valószínűnek tartjuk, hogy ez sokaknak idegenként fog hatni, de szerettünk volna kipróbálni egy ilyesfajta újítást, és számunka a végeredmény olyan lett, amit bátran merünk felétek közölni. (nevet) Amin természetesen nem sokat változtattunk, az a dalok témája. (nevet) 2014-es indulásunktól kezdve a pogány történeteket, mondákat és cselekményeket tartjuk a fő témánknak, amibe a magyar szálú kötődéseket itt-ott beleszőjük. Ez a mostani lemeznél sincs másképp, és a többinél sem lesz. Az album címe és maga az elhangzott nóták megpróbálják a hallgatót a természet felé vinni, mintha elindulnál a kis faludból a harcostársaiddal, át a tisztáson folyók-patakok mellett, és közben megismernéd a természetet, amiben régen éltünk, és annak fontosságát.”

Dalról-dalra a Vadak útján…

 Pajzsfal
Fő témája a harcostársi kötelék. Össze kell tartani a bajtársaknak, ha meg akarják élni a holnapot és ez a csatatéren nyilvánul meg a legjobban.
Viharban Születtek
Régi népi szokások voltak a termény és termékenység áldásával kapcsolatban. Ha nem volt eső, nem volt termés, és ember, állat egyaránt éhezett. Imádkoztak, áldozatot mutattak be. A téma bemutatására egy mitológiai alakot is segítségül hívtunk, kinek neve nem hangzik el a dalszövegben, de akik egy kicsit is szeretik és olvastak már ilyen és hasonló mondákat , azok hamar rá fognak jönni kilétére.
 Az Öreg Tölgy
A korong negyedik tétele, amihez egy szöveges klip is készült. Születünk, felcseperedünk, meghalunk. Az élet körforgása. Ennek történéseit mutatjuk be egy tölgyfa törzsébe bújva. Lehetünk boldogok majd szomorkodhatunk, lehet társunk vagy éppen, ha a magány tengerén is evezünk, egy a lényeg: Csak előre kell tekinteni!
 Táltos
A Táltos egy nagy becsben tartott személy volt a magyar néphagyományban. Természetfeletti erővel bírt, gyógyított, szertartásokat vezetett, és lelke messzire szállhatott, Egy ilyen kis „lélek kirándulást” mutatunk be erdőn-mezőn keresztül, találkozva az ott élő állatok szellemeivel.
 Ahol Véget Ér Az Út
A hatodik nóta egy akusztikus darab lett, ami az elmúlásról és emlékezésről szól, amit az évszakok váltakozásával próbáltunk nyomatékosítani.
 Kovács és Kard
Egy igazi pörgős nóta – nem mint ha az egész lemez lassú és vontatott lenne. Az igazán jó kovácsokat tisztelték és megbecsülték, hiszen az ő kardjuk vagy baltájuk nélkül csak kövekkel és botokkal tudnánk a mai napig harcolni vagy földet művelni. Egy kovács egész életét élhetjük át az 5 perces tétel alatt.
 Az Erdő Utolsó Gyermeke
A fák nagy szerepet játszottak a régi korokban, ha csak a lakóépületekre gondolunk, használati eszközökre, tűz mellett melegedni és sütni a vadkant… A fák segítenek nekünk, de nem szabad megfeledkezni arról, hogy nekünk is milyen fontos szerepünk van abban, hogy megóvjuk őket. Mint ahogy el is hangzik a szövegben és legfőbb mondanivalója: ”Nélkülük nem létezünk!”

Tagság:
Váczi Viktor – ének, billentyűk
Horváth Bence – dobok, háttérvokálok
Lakatos Gergő – gitár, háttérvokálok
Báthori Kovács Bence – gitárok
Magyari Dávid – basszusgitár

A lemezen közreműködik: Grósz Viktor – gitárok, háttérvokálok

A zenekarral legközelebb július 3-án, a Barba Negrában lehet találkozni, ahol az Amon Amarth / Behemoth / Bleed From Within bulin állnak ők is színpadra.
Eseményoldal: www.facebook.com/events/905526207446823

A lemezről Az Öreg Tölgy című dal már a YouTube-on is elérhető:
www.youtube.com/watch?v=lOw68pllHS8

A Vadak Útján album az online felületeken: https://songwhip.com/kylfingar/vadak-utjan

Kylfingar FB-oldal: www.facebook.com/KylfingarHungary

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

tizenhárom − 9 =

X