Újra születtünk a Tankcsapdával! – Új dal, és új klip érkezett

Egy ideje láthattuk már, hogy készülődés van a Tankcsapda háza táján. Akkor sejthető volt, hogy új klip, vagy akár új dal jelenik meg, viszont senki nem gondolta, hogy a kettő együtt robban majd be a zenekarnál. Május 18-án érkezett az új dal a Petőfi rádióban. A megjelenés után, már több felületen is elérhetővé tették. Többek között a Spotify, Deezer, Google Play, Apple Music, és még pár zenei alkalmazásban, ahol továbbra is elérhető a dal. Ha nem lett volna elég, az új nóta, indított a zenekar és a MOL egy közös megmozdulást. Egy tankolással nyerhetett a rajongótábor belépőt a videoklip vetítésére, ami május végén kerül megrendezésre!

Május 29. Debrecen 20:30
Május 30. Székesfehérvár 20:30

A rendezvény a régi autósmozikat eleveníti fel, így a klip megtekintése az autókból zajlik majd. A zenekar mindig valami új dologgal jön ki, hatalmas ötletekkel, így már nem volt meglepő ez a megmozdulás sem. Közben haladt a forgatás is, ami a Szüless meg újra című dalra készült. Folyamatosan értesülhettünk az eseményekről. Kerestek szereplőket, képeket, posztokat, híreket osztottak meg az új klipről. Megjelenés előtt egy werkfilm jelent meg, amit itt meg is nézhettek:

Ma reggel 8 órakor jött a várva várt klip. Nagyon ütős lett szerintem. Mindenképp illik a dalhoz és a jelenlegi helyzethez. A videó elején kihalt utcákat, tereket láthatunk, ami aztán kezd megtelni újra élettel. Újra indulnak a munkahelyek, és a koncertek. A klip végén pedig megnyitja a zenekar a Budapest Park kapuját, és egy hatalmas koncert bevágást láthatunk az egyik Csapda buliból. Nem szaporítjuk a szót, egyszerűbb, ha megnézitek. Nekünk bejött, reméljük Nektek is:

A dalszöveg nagyon ütős, és bátorkodtam is kiragadni egy személyes kedvencemet:

“A lényeg napról napra jobban látható
Hiába vannak a szavaid a kőbe vésve
Lehet, hogy kell egy másik kő, de
Minden szó újraírható…”

Köszönjük mindenkinek, akinek köze volt az új anyaghoz, és kitartást kívánunk a zenekarnak, és nektek olvasóknak, rajongóknak!

Vigyázzatok magatokra, és egymásra!

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

X