Újra indult a Great Escape formáció, ezerrel tolják a Punk-ot!!!!

A Great Escape zenekar 2012-ben indult, fiatal iskolás barátokból. Az eredeti elképzelés szerint punkrock stílusban kezdtek el dalokat írni. Első koncertjük egy szombathelyi tehetségkutatón volt, amit meg is nyertek. Ezután jött a hivatalos bemutatkozásuk, a szombathelyi Végállomás klub-ban. Ez még 2012-ben történt a Tirpunk zenekarral, ezután rengeteg koncertjük volt az ország minden területén. Volt már előzenekara  a Junkies, Tankcsapda,és az Anti Fitness Club zenekaroknak.

2014 ben már önálló bulikat adó zenekarrá nőtte ki magát. Kiadtak egy EP-t Világ az ilyen címmel. Alapító gitárosuk 2015-ben kilépett a csapatból, amit aztán több tagcsere követett. Ezután a nyár végére a zenekar hivatalosan is feloszlott. 2015 Őszen az Búcsú koncertjüket adták, az Oladi A.M.K.-ban a Fatal Error zenekarral. Hosszú évek után Auer Máté (frontember/ének/gitár), és Kiss Benedek (dob ex-Lovecrose) élesztették újra a zenekart. 2022 nyarán a zenekarhoz két új tag csatlakozott. A visszatérő Great Escape koncertre Tilhof Péter (ex Paliék) vette át a basszusgitár posztot, majd Tóth Dániel (Szilva) lett a a zenekar teljes tagja. Gitáros hirdetések után Lukács Márk bizonyult a poszt betöltésére. Barátként, és zenésztársként is. A teljes Great Escape csapat, 2022 Novemberében mutatkozott be, a Kiscsillag zenekar előtt majd hamarosan a Fatal Error, és Kiessel zúztak egy nagyot. Azóta már jelent meg daluk, éa videoklipjük, és dolgoznak az új dalokon is. Mi kíváncsian várjuk a folytatást, és meg is ragadtuk az alkalmat hogy kicsit faggassuk őket a részletekről. Felkérésünknek eleget tett Auer Máté, akitől most láthattok egy kis kérdezz-felelek interjút.
Olvassátok, és szeressétek 😀

 

2012 a megalakulás éve, mi volt akkor az elképzelés és a cél?
Voltak egyeltalán konkrét célok?

Természetesen a cél az, hogy egyszer nagy tömeg előtt játsszuk a dalainkat, és hogy mondjam nevetve megélni a zenélésből. ????  Persze a rengeteg buli, és ez a zenész élet is vonzott minket.

 

Punkrock stílus volt az elképzelés. Ezek szerint ez a szellem jár át titeket. Mi fogott meg a stílusban, miért pont punkrock?

Őszintén amikor kezdtük, nem is tudtunk nagyon mást játszani. Hiszen mindannyian suliban kezdtünk el hangszeren játszani. De maradt ez a szellem, talán azért mert mindig a szabadságot helyeztük előtérbe. Na, és persze azért bírtuk a Blink182-t. ????

 

Elég jól futott már a zenekar. Nagy nevek előzenekaraként, és önálló esteket is tartottatok. Mitől indult  el a lavina, hogy végül 2015-ben szétváltatok?

Voltak nézeteltéréseink a zenekaron belül, amiket nem nagyon tudtunk megoldani. Talán túl sok minden szakadt a nyakunkba, és nem tudtuk ezt meglovagolni. Ennek az lett a vége hogy a gitárosunk kivált a bandából.

Kerestünk persze embereket, de valahogy sehogy sem állt össze a dolog. Sem időben, sem odaillő emberekben.

 

Igen, van az a pillanat amikor bizonyos embereket nehéz, vagy akár lehetetlen is pótolni. 2015 Őszén végül te mondtad ki mint frontember hogy ennek vége, vagy mindenki így gondolta már?

Megmondom őszintén annyi küzdés után még így is annyira szar helyzetben voltunk, hogy szinte egységesen döntöttük el, hogy ennek így nincs értelme.

 

Sok zenésznél látom hogy zenekar mellett, vagy után szólóba kezd, vagy indul egy új csapattal. Te mivel töltötted a kényszerszünetet?

Huh hát én nagyon sokszor próbálkoztam. Metalcore bandába kerültem, aztán egy Folkmetal bandába, próbálkoztam collabokkal emberekkel, de aztán sehol nem éreztem otthon magam.  Akkor úgy gondoltam, hogy nincs bennem meg a kellő motiváció.

Ezután aztán abba is hagytam teljesen a zenélést.

Miután abba hagytad, mennyire hiányzott?

Rettenet hiányzott! Nagyon sok koncertre járok/jártam, és mindig az járt a fejemben hogy basszus én is lehetnék ott fent.

2022 nagy reményeket hozott, és a Great Escape felett “kisütött a nap”.
Mi volt a motiváció, ami miatt újra kezdtétek?

Ez amúgy egy nagyon hosszú folyamat volt. Benedekkel a mostani dobossal nagyon jó barátságot táplálunk, és Ő nagyon húzott affele, hogy zenéljünk valamit. Sokat ültünk le témázni, és együtt dalokon dolgoztunk. Nyáron hívtak minket egy bandába ahol mindketten játszottunk, de valahogy nem jött össze a dolog. Viszont úgy ráéreztem az ízére, hogy nem volt megállás. Megcsináltam a szóló dalaimat Lucifer&Me néven, aztán jött aminek jönnie kellett.

Hozzáteszem azoknak a zalaegerszegi srácoknak köszönhetem, hogy új erőre kaptam még ha nem is jött össze velük a dolog.

Annyit érdemes hozzátenni, persze javíts ki ha nem gondolom jól. De 2020-ban jött egy covid! Zenekarokat tett tönkre, nem lehetett koncertezni. Oké, 22-re már enyhült a helyzet, de nem volt merész belevágni? Nem féltetek hogy esetleg újra indul az egész, és nem tudtok fennmaradni?

Ez akkor is benne van, ha nincs covid. Az amatőr zenészeknek mindig rohadt nehéz.
Merész-e?
Igen az, de a Great Escape erről “híres” a merész dolgokról.????

 

Benne, de egy plusz rizikó, amit lehet nem mindenki vállalna be. Most jelenleg stabil a felállásotok! Hogy érzed megtaláltad az igaz társakat a csapatba?

A régi tagokkal a mai napig nagyon jóban vagyunk, a dobosunk aki volt Mazsi, a mai napig a legjobb barátom. A mostani felállás pedig mondhatni elég színes, de nagyon jó társak vagyunk a zenén kívül is. Nem találhattam volna jobbat náluk IGEN, ezt tudom mondani. ????

 

Azt mondtad Benedekkel a dobosotokkal jó barátságot ápoltok! Többieket is ismerted már régről? Hogy kerültek be a zenekarba?

Igen, Benedeket még a Lovecrose zenekarból ismerem. Velük akkoriban sokat volt közös bulink, sőt a mai napig mellettünk vannak. “Basszeros” Szilva, akivel mellesleg életem első zenekarát együtt alapítottuk még az Escape előtt gyerekkori barátom, tökéletes választás. Zeneileg, és elhivatottságban is. Márkot már nem tudom honnan ismerem, valószinűleg berúgtunk. ????  Adtunk fel egy hirdetést, és Ő is jelentkezett. Jött próbára, és nem volt kérdés ki a negyedik tagunk.

Voltak bulik, és hoztatok ki dalokat is. Mi a terv a továbbiakban?
Lesznek új dalok, vagy klipek?

Egyelőre koncerteket nem vállaltunk. Nagyon benne vagyunk az új dalokban a hetekben kezdjük a felvételeket, és érkezik egy 5 dalos EP. A dalok közül egyiknek forgatunk egy videoklipet is, Június környékén. Ami azt illeti, nagyon sok új dalunk van.

 

Hogyan fogadta a közönség hogy visszatértetek?
Voltak régi arcok, akik már várták hogy újra bulizhassanak egy jó Great Escape koncerten?

Is-is! Az első koncertünkön a Kiscsillag előtt nagyon sok régi arc volt amin meglepődtünk.
Egyébként pedig sok-sok új arc is feltűnt a bulin. Viszont ahogy észrevettük, inkább az új arcok vannak jelen.

 

Amióta újra kezdtétek, gyarapodott a létszám?
Hogy látjátok, mennyire befogadóak ma az emberek?
(Sajnos nekem rossz tapasztalataim vannak kis zenekarok, és a közönség téren)

Hogy mondjam ezt Neked, most valahogy Mi is változtunk. Jobban örülünk a kis közönségnek is. A táborunk még csak most kezd kialakulni, nem gondolnám hogy a múltból tudunk építkezni. Szinte újak vagyunk, most újra kell építeni mindent. Igen, a kis zenekaroknak nehéz, főleg ha még vidéki is vagy. Annyi inger éri az embereket zenék téren is, hogy szinte elsiklik az ember mellett egy-egy zenekar.

A legnagyobb baj, hogy nem járnak kis koncertre az emberek. Magam sem tudom miért, de mi toljuk és lesz ami lesz Mi már boldogok vagyunk és ez fontos.

 

Igen, pontosan erre gondoltam hogy nem jarnak kis zenekarokra már. Utolsó, és nem zaklatlak tovább! Mit üzensz/üzentek a jelenlegi, és a jövöbeli rajongóknak?

Azt üzenem hogy járjanak koncertre, ne csak a miénkre. És ha eljönnek egy Escape bulira, megérzik milyen az igazi energia, és a szeretetátadás. ???? Jah és nagyon köszönjük hogy vannak még azért ilyen emberek, akik ezt támogatják, és nekik már megéri zenélni.

Köszi a válaszokat ???????????? További sok sikert, sok bulit, és sok új dalt kívánok!
Én köszönöm és várunk koncerten????
Ti pedig srácok hallgassátok a dalokat, és látogassatok el a Great Escape bulikra! 

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

X