Új Karthago videoklip az Arénás koncert előtt

Azért vannak a jóbarátok – Új Karthago videoklip az Arénás koncert előtt

A nyáron megjelent Máté Péter előtt tisztelgő lemezük Azért vannak a jóbarátok című dalához forgatott új videoklippel jelentkezett a Karthago. A 43 éve változatlan felállásban – Takáts Tamás (ének), Szigeti Ferenc (gitár, ének), Kiss Zoltán Zéro (basszusgitár, ének), Gidófalvy Attila (billentyűk, ének), és Kocsándi Miklós (dobok, ének) – működő legendás zenekar legfrissebb kisfilmje egy vidám alaphangulatú – egyes pillanataiban szinte burleszkbe hajló jeleneteket is felvonultató, – de tanulságos “mese” a barátság igazi fogalmáról.

Karthago – Azért vannak a jóbarátok (hivatalos videó / official video):

Szigeti Ferenc a videóról:
“A klip történetét Takáts Marci, Tamás fia találta ki, az úgynevezett storyboard-ot ő készítette el. Mi meg azonnal elfogadtuk, mert nagyon jó ötletnek találtuk. A dal szövegéhez abszolút passzol a kitalált cselekménysor, hiszen a barátságot nem csak úgy kell elképzelni, hogy összeülünk és borozgatunk, hanem, hogy valamit megteszünk a barátunkért. Ezt játsszák el a többiek tökéletesen a kisfilmben, illetve, nem is kellett, hogy nagyon játszanak, hiszen ilyenek vagyunk, mindenki magát adta a – Rockmúzeumban, illetve a Green Stúdióban forgatott – klipben.”

A 13 tételes Máté Péter in Rock! album a Karthago méltó tisztelgése Máté Péter páratlan életműve előtt – a zenekar a legnagyobb tisztelettel nyúlt a kiválasztott dalokhoz, dallam- és szöveghűen, viszont vérbeli „karthagosra” hangszerelt verzióban rögzítette ezeket. Ennek a feldolgozás-dalcsokornak az előadására kerül sor egy különleges produkció keretén belül november 19-én a Papp László Arénában, ahol a Karthago-t a Szolnoki Szimfonikus Zenekar kíséri.

A koncertről:
“A ‘Máté Péter in Rock!’ albumról a tervek szerint hét-nyolc dal fog felcsendülni, ezek mellett jó néhány Karthago örökzöldet, illetve frissebb számot is eljátszunk majd – nagyjából egy bő két és fél órás programot raktunk össze. A szolnoki szimfonikus zenekar majdnem végig velünk lesz a színpadon, azaz szinte a teljes műsort kísérik majd. Augusztus végén volt már így egy fellépésünk a szolnoki Széchenyi István Gimnázium Sportcsarnokában, azt amolyan főpróbának szántuk, és hatalmas sikere volt. Balogh Sándor karmester hangszerelte át a dalokat, és zseniális munkát végzett, mert nem csak a lassú nótákkal dolgozott, hanem a legtempósabb Karthago számokat is bátran elővette. A legelső próbánkon beültettek minket a nagyzenekar kellős közepébe, és amikor elkezdtek játszani, azonnal bejött a teljes libabőr. Szóval, nem túlzás, óriási élmény lesz, nagyon jól is fog szólni, mindent kitaláltunk, hogy hogyan legyen. Mi is ugyanannyira várjuk ezt az Arénás nagykoncertet, mint a közönség. Ha nem jobban…!” (nevet)

Esemény:
www.facebook.com/events/6138475146167385

Jegyek:
www.eventim.hu/hu/jegyek/karthago-szimfonik-mate-peter-in-rock-budapest-papp-laszlo-sportarena-590632

A rendezvényen természetesen kapható lesz a ‘Máté Péter in Rock!’ album, de új merchandise készlettel, és a klasszikus Karthago nagylemezek újrakiadásával is készül a zenekar kiadója, a H-Music Hungary.

 

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

X