Úgysem értenéd – megjelent a FEKETEPÉTER trió első klipje

2020. 11. 26.-án megjelent a FEKETEPÉTER nevű trió első klipje, Úgysem értenéd címmel.

A három tagból álló együttes idén adott ki egy 7 tételes kislemezt, ami a zenekar nevéhez hasonlóan a FEKETEPÉTER címet kapta. Az albumon található számok:
1. Ellenem
2. Tükör
3. Semmiből semmivé
4. Pillangó
5. Úgysem értenéd
6. Nulla vagy
7. Ellened (Outro)

Most az ötödik tételről szeretnék kicsit bővebben írni, hiszen a klipje nemrég jelent meg. Ez a klip a dark pop formáció első klipje, mely egy imidzs-videoklip. Ezzel szerettek volna bemutatkozni és igyekeztek egy látványos videoklipet összehozni. Így tervezték a potenciális közönséget bevezetni abba a hangulatba, amit a későbbiekben a koncerteken is érezni fognak. A srácok eredetileg popos-akusztikus stílusban szerették volna előadni a dalokat, viszont a metalos gyökerektől nem tudtak elszakadni. A metal.hu-nak adtak egy interjút, melyben a videóról is meséltek a srácok. (Az eredeti cikk itt elérhető!)

Peti, vagyis Török Péter, a zenekar frontembere a következőképp válaszolt arra a kérdésre, hogy miért pont erre a számra esett a választásuk a klipforgatáshoz: „Elsősorban azért esett erre a dalra a választásunk, mert volt benne valami, ami mindhármunkhoz beszélt. Ugyanazok az érzések rezonáltak más és más élményekre, és bár a kislemez után széles volt a skála a visszajelzések alapján a legjobb dalt illetően, mi mégis rá tettük a voksunkat. A mondanivalója kíméletlen, mégis mintha az arany középutat járná a többi dallal összevetve zeneileg, így bízunk benne, hogy olyan körökben is felüti a fejét, ahol általában nem a rock/metal zene dominál.”

Rivasz Tóth Zoltán, Zoli, a formáció dobosa elárulta, hogy a dal arról szól, „mennyire erőszakosan tudunk ragaszkodni a saját elképzeléseinkhez anélkül, hogy figyelembe vennénk a rajtunk kívül állókat, és hogy ez milyen hatással van rájuk”.

A csapat harmadik tagja, Szabi (Antal Szabolcs – gitáros) pedig elmagyarázta a műfaj-kérdést: „Szerintünk kinyílt annyira a világ zeneileg, hogy amit csinálunk, az ne tartozzon a szélsőséges kategóriába. Sokáig azt hittük, hogy csak a metal tudja visszaadni azt a sötét hangulatot, ami kikapcsol, de rájöttünk, hogy ezt nem a hangszerek határozzák meg, hanem bármilyen eszköz, amit a ’vibe’ megteremtésére használnak fel. Az élet sem fekete-fehér, és mindhárman keressük az újat a zenében, amióta csak az eszünket tudjuk, így reméljük, hogy más is megtalálja bennünk azt, amit keres. Legyen ez a lágyabb vagy durvább arca a zenénknek.

Ha szeretnétek a srácokról többet tudni, csekkoljátok őket az alábbi platformokat:

Facebook: HTTPS://BIT.LY/KMM-FKTP-FB
Instagram: HTTPS://BIT.LY/KMM-FKTP-IG
Youtube: HTTPS://BIT.LY/3KNHIZX
Spotify: HTTPS://SPOTI.FI/364U9RQ

A mi elérhetőségeink:
Facebook: https://www.facebook.com/haverockkozosseg
Instagram: https://www.instagram.com/haverockkozosseg/?hl=hu
Weboldal: https://www.haverockkozosseg.hu

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

X