TANKCSAPDA – NINCSENEK SZAVAK

A zenekar a 2019-ben megjelent Liliput Hollywood album zárótételéhez készített klipet. A dal megrázó eseményeket követően született. A Nincsenek szavak tragikus körülmények között elhunyt két rajongó  Robi és Kata emlékére íródott. Szincsák Robit egy teherautó sodorta el  kerékpározás közben, Böröcz Katát pedig egy Tankcsapda koncert után gázolták el az M3-ason. Robi és Kata halála mellett Liginek, a zenekar elhunyt barátjának is emléket állít.

Szincsák Róbert 1989-2018
Böröcz Kata 1993-2019
Szigeti Gábor Ligi 1965-2020
A KILÉPŐ
Végh Roland

Úgy érezzük, tisztelegnünk kell azok előtt, akik velünk és értünk is voltak! Nekik szól a dal, a klip és az egész decemberi turné. Ezzel azt az üzenetet szeretnénk hangsúlyozni, hogy a Tankcsapda mindig is egy nagy család volt, és az embereket összehozni próbálta, nem megosztani. Arról szól, hogy gyere és érezd jól magad, ez egy közösség és mindenki ünnepeljen, sírjon, vagy tomboljon, ha úgy van kedve. Éppen ezért fontos, és kötelességünk, hogy ezekről az emberekről valamilyen formában a magunk módján megemlékezzünk. A Nincsenek szavak azt a hangulatot írja le vagy járja körül, amikor nem tudsz igazán megszólalni, van benned egy csomó érzés, még csak feltétlenül sírni sem kell hozzá, hanem egyszerűen csak próbálnál ezzel kapcsolatban valamit mondani, de vannak az embernek az életében olyan pillanatok, amikor úgy érzed, hogy nincsenek szavak, elfogytak a szavak, nem tudsz mit mondani.”

A klip képi világához egy független film adta az alapot, mely készítője Százados Miklós, akit  már sok éves kapcsolat köt a Tankcsapdához.

„Amikor 2019 őszén először meghallottam a Nincsenek szavak című dalt, azonnal éreztem, hogy kezdenem kellene vele valamit. Ekkor kezdtem el vágni A kilépő című független filmemet, és ahogy haladtam a munkával, egyre világosabbá vált, hogy a dal keletkezésének szomorú apropója és a filmünk témája mély és furcsa rokonságban áll egymással. Ezzel lett teljes A kilépő; az addig zörejek közé rejtett zenei elemek a film végére összeállnak ebben a különös, számomra himnikus erejű dalban. A zenekarral idén 10 éves, talán barátinak is mondható a viszonyunk. Az Új nap vár című Tankcsapda dal forgatókönyvíró pályázatát nyertem meg 2011-ben, amiből aztán hivatalos videoklipet is készítettünk. Hatalmas élmény volt. Amit 2012-ben a Mi a f*sz van? klipjének elkészítése emelt tovább. A Nincsenek szavak hivatalos videoklipje egy olyan kisfilm lett, ami méltó emléket állít Robi, Kata és Ligi tragédiájának.”

A dal és a klip mellett a zenekar egy decemberi turnésorozattal, illetve egy debreceni Főnix Aréna-koncerttel is megemlékezik. A koncertre látogatók minden állomáson egy külön helyen gyertyagyújtással emlékezhetnek meg az elhunytakról.

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

X