STORM – Megjelent az Amberjack első nagylemeze!

A Pulzus tehetségkutató 2016-os győztesei két évvel ‘Hookup’ című bemutatkozó EP-jük után jelentkeztek új anyaggal. Az ‘Americana’ stílusú hard-rock banda legújabb lemeze a GrundRecords gondozásában látott napvilágot.

A tagok eltérő zenei múltjának, és ízlésének köszönhetően olyan dalok születtek, amelyekhez hasonlót igen ritkán, vagy egyáltalán nem hallani magyar zenekartól. A most megjelent ‘Storm’ című korong hűen tükrözi ezt a változatos zenei világot, kilenc szenvedélyes és sodró lendületű dal formájában.

A lemezen az Amberjack tagjain (Láng Vince – ének, Nagy Márk – gitár, Remete Marcell – gitár, Németh Csaba – basszusgitár, Haraszti Ádám – dob) kívül Budai Benjámin (billentyűs hangszerek) és Pákai Petra (vokál) is közreműködik. A felvételeket, valamint a keverést és a masteringet Csobánczi Péter és Szűcs Szabolcs készítette a budapesti TrashHill Studios-ban.

A lemez fizikai formában megvásárolható többek a MediaMarkt, és a Libri üzleteiben, a Rock Diszkontban, a CD Pincében, és a Lemezkuckóban is, valamint a zenekar honlapján és a koncertjein.

Az új korong teljes egészében meghallgatható az Amberjack Youtube csatornáján.

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

X