Sniffyction ad nekünk Levegőt! Új dalt mutatunk be nektek!

Megjelent a Sniffyction zenekar új dala, ami a Levegőt címet viseli. A lány zenekar az utóbbi időben nagy változáson ment keresztül, hiszen tagcserék történtek, ami azt jelentette hogy egyik húzó erő a frontemberük, Boxie (Nagy Boglárka) is elhagyta a csapatot.

Mint tudjuk énekes csere nem a legkönnyebb, hiszen egy már megszokott hang helyére kell újat tenni, és teljesíteni az elvárt minőséget. Ez szerintünk sikerült is a csapatnak hiszen új énekesük érkezett, Vivi ( Csakmag Vivien) személyében.

Innentől gördült tovább a zenekar szekere hiszen koncerteztek, alkottak, most pedig megjelentek a friss dallal, és egy klippel is. Számunkra a dal érdekessége az, hogy az eddigi angol dalszöveget átvette a Magyar, amivel nagyon ütős számot hoztak létre.

A lányok a közeljövőben egy EP-vel készülnek ennek előzeteseként kaphattuk most meg a Levegőt! dalt. A Stray Heart Records segítségével vették fel, a maszter pedig a No Silence Stúdióban készült. A klipet SimPal Productions készítette.

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

X