Rusted Peace – A Hollóval debütált az egri zenekar!

Nemrég debütált az egri Rusted Peace zenekar, mely mondhatni a Panzer Division utódjaként jött létre. Nemrég jelent meg első klipjük, az Edgar Allen Poe verse ihlette Holló, ennek kapcsán, illetve a zenekar létrejöttéről, jövőbeli terveiről kérdeztük Ragályi Pált, Fekete Marcellt, Berhés Lászlót és Zám Tamást.

Mennyiben folytatása a zenekarotok a Panzer Divisionnak?

Laci: A zenekari felállást tekintve szinte majdnem teljes mértékben ugyanazok a tagok maradtak, Fekete Marci érkezett újként. Az új névre azért volt szükség, mert éreztük, hogy most van itt az idő kicsit megújulni, leporolni magunkat.

Pali: A Panzer már a múlt, A Rusted Peace pedig a jelen és a jövő, számunkra.

Próbáltok hasonlóak lenni a Panzer Divisionhoz, vagy ez egy egészen új vonal?

Laci: Teljesen új vonalnak nem nevezhető, a Panzer érában született dalok közül még ugyanúgy játszunk jó néhányat, de az is tény, hogy a zenekarnév megváltoztatása előtt is már olyan szerzemények íródtak, amelyek jóval kiforrottabbak, letisztultabbak és sokrétűbbek lettek a régiekhez képest. Véleményem szerint annyiból tekinthető új iránynak a mostani, hogy a „nyersességet” sikerült teljes mértékben levetkőznünk magunkról és egyre inkább merünk bátrak lenni a dalszerzés tekintetében. Nem szabunk már korlátokat, a lényeg, hogy jó dalok szülessenek.

Pali: Szerettünk volna valami teljesen mást művelni, mint a kezdetekkor. Egy időben átestünk a ló másik oldalára és kezdtek a dalok szirupossá válni. Most úgy gondolom, megtaláltuk a középutat.

Mutassátok be magatok néhány mondatban. Kiről mit érdemes tudni?

Tomi: Körülbelül tizenöt éve kezdtem el basszus gitározni, 2008 áprilisban csatlakoztam a zenekarba. Szeretek sportolni, könyvet olvasni, moziba járni.

Laci: 2007 nyara, vagyis a Panzer Division megalakulása óta vagyok a banda dobosa. Az utóbbi években a háttérvokálért is felelek, és igyekszem kivenni a részemet a dalok írásánál. A Rusted Peace mellett a LAD Project zenekar énekes-gitárosa és dalszerzője vagyok.

Marci: A történet olyan tíz éve kezdődött, amikor nyolc évesen rájöttem, hogy ezzel a gitárral én fantasztikusan fogok egyszer csajozni, haha! Elkezdtem egy zeneiskolában tanulni, majd később otthon képeztem tovább magam. Eleinte egy Csillag kórus nevű gospel, country formációban gitároztam, ahol rengeteg tapasztalatot szereztem, de idővel rájöttem, hogy ebben a formában zeneileg nem tudom igazán kiélni magam. Ekkor keresett fel Pali, hogy gitáros hiány van a zenekarban, így hát egy kis vonakodás után kaptam a lehetőségen, és ennek már több mint egy éve.

Pali: Tizenhét éve nyúzom a húrokat. Ekkor fertőzött meg a Metallica. Eredetileg ritmusgitáros akartam lenni. 2007-ben, a Panzer Division megalapításakor szólógitáros és dalszerző lettem. A Rusted Peaceben viszont megörököltem az énekes posztot is, mert sehogy sem sikerült megfelelő embert találnunk, aztán hízelgő is volt a gondolat….Nehéz feladat volt gitár mellett, a nulláról kezdeni, de folyamatosan fejlesztem magam.

Áprilisban már készült egy bemutatkozó demótok. Hogy fogadta a közönség?

Tomi: A közönség többsége jól fogadta, rengeteg pozitív visszajelzést kaptunk, illetve építő jellegű kritika is bőven érkezett, amiből lehet építkezni.

Laci: Egyértelműen jól, ez abból is érezhető volt, hogy az új Facebook oldalunk kedvelőinek száma elég gyors ütemben növekedett.

Honnan jött az ötlet a zenekar nevéhez?

Pali: Nehéz szülés volt! Tudatosan sehogy sem akart jönni a megfelelő név. Aztán a Rest in peace szóval játszadoztam a munkahelyemen és ebből lett a Rusted Peace. Ez lett a legideálisabb, mert nem süt bélyeget a zenekar stílusára, de érzed belőle, hogy nem egy pop formáció. Haha!

Az első klipetek a Holló, ami Edgar Allen Poe A Holló című műve alapján készült. Milyenek eddig a visszajelzések?

Laci: Meglepően pozitív visszajelzések érkeztek, ami talán olyan szempontból még érdekesebbé teszi a dolgot, hogy a mai világban az átlag zenehallgató azért elég ritkán néz meg egy közel 7 perces klipet, így nagy örömmel tölt el minket, hogy már most több mint 3000 megtekintésen van túl a videó.

Pali: Sokkal jobban teljesít a klip, mint amennyire remélni mertük! A házi minőség ellenére is pozitívak a visszajelzések. Több volt az akinek tetszett az anyagunk, mint akinek nem.

Mit lehet tudni a klipben Lenórát alakító lányról?

Pali: Őt Lónárt Adriennek hívják. Közel tíz éve nagyon jó barátunk. Sok lányt néztünk meg, amikor körvonalazódni kezdett a fejemben a klip, de végül ő lett a ,,Szép Lenórám”, ami nagyon jó döntésnek bizonyult.

Tervezitek további irodalmi művek feldolgozását is?

Pali: Mivel Poe a szívem csücske, dédelgetett álmom a novelláiból meríteni. Viszont nem ragaszkodom hozzá mindenáron. Vannak jócskán saját gondolataim!

Hol találkozhat veletek a közönség a közeljövőben?

Pali: Nemrég csatlakoztunk a Verse Grouphoz, így most nagyon pörög minden, a koncertjeink már szervezés alatt állnak. De talán annyit elárulhatok, hogy Eger, Debrecen és Budapest lesz első körben kitűzve célként.

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

X