Romantikus Erőszak: Megjelent a Betyárballadák album, márciusban 25 éves jubileum

Betyárballadák címmel január 3-án jelent meg a csupa törvényenkívüli betyár nótát rejtő új ROMANTIKUS ERŐSZAK album. A Hadak Útja Kiadó gondozásában napvilágot látó, hét dalos kiadványon több különleges vendég is szerepel majd, mint Gidófalvy Attila (Karthago, Fáraó, Lord), Szebeni Szilvi (Palmetta), Weisz Kicsi (Kalapács) és Petrás János (Kárpátia).

Az albumhoz pólóminta is készült, sőt egy spéci limitált csomagban is beszerezhető, amely a digipak CD-n és a pólón kívül egy kereskedelmi forgalomba nem kerülő fekete vászon betyárkendőt, valamint egy színes A2-es posztert is tartalmaz.

Romantikus Erőszak bolt a zenekar hivatalos honlapján:
www.romantikuseroszak.hu/bolt/

Romantikus Erőszak: Betyárballadák
(2019 / Hadak Útja Kiadó)
01. Rózsa Sándor legendája
02. Sobri!
03. Betyárballada
04. Kilenc zsandár
05. Patkó Bandi
06. Rabnóta
07. Esik eső

A címadó dalhoz szöveges videó is készült. A Betyárballada még 2004 végén íródott és most ebben a különleges verzióban kerül fel a lemezre.

Korábban pedig  a Sobri című nótához tettek közzé szöveges videót. A Rózsa Sándor mellett a leghíresebb magyar betyárnak tartott Sobriról. Sobri Jóska a Bakony erdeiben bújkáló legendás dunántúli betyár volt az 1830-as években. Robin Hood szerű alak, aki gazdag uraságokon ütött rajta és vált országszerte ismertté a neve. Sobri körül a szegény nép körében valóságos kultusz alakult ki, mesék, dalok és táncok őrzik az emlékét. 2002-ben kalandfilm készült a történetéből, amelynek egyik jelenetében a ROMER magyar dudása, Bese Botond is feltűnik.

A zenekar 25 éves jubileumot is ünnepel a 2019-es Nemzeti Dal Ünnepen. A nagy sikerű rendezvény március 15-én ismét visszatér a Barba Negra falai közé, ahol a ROMANTIKUS ERŐSZAK egy igazán átfogó, 25 dalt felvonultató koncerttel ünnepli a negyedszázados évfordulót.

A zenekar előtt a színpadot két hazai rocklegenda melegíti be. KALAPÁCS JÓZSEF és RUDÁN JOE közös ünnepi műsorában elhangzanak majd pályafutásuk legismertebb dalai, valamint megzenésített versek és rockopera részletek, a Pokolgéptől a P.Mobilon át az István a király-ig.

 

Nemzeti Dal Ünnep (Romantikus Erőszak – Kalapács József/Rudán Joe):
www.facebook.com/events/557031398055709/

Romantikus Erőszak hivatalos honlap:
www.romantikuseroszak.hu/

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

X