ROCKMILADY – KÉT FRISS DAL A FIATAL GITÁROSLÁNYTÓL

Hello Világ!

Megvolt az oka annak, hogy tavaly óta keveset hallhattunk RockMiladyről, a fiatal győri gitároslányról, énekesnőről, dalszerzőről, ugyanis az érettségi óta Budapestre költözött, ahol egyetemre jár. Májusban azonban két friss dallal is jelentkezett, egy rockossal és egy líraival.

“Tavaly ősztől új időszámítás szerint telnek a napjaim, mivel szeptembertől Budapesten tanulok egyetemen, és így egyszerűbb lett a zenei munkáim intézése is.

Az elmúlt év végét azzal az élménnyel zártam, hogy Fischer Laci (Korál) meghívására a BackStage-ben – a saját műsoromon túl – az ő csapatával, a ZBB-vel közösen is játszottunk.

Szerencsére az egyetem mellett meg tudtam tartani a lendületemet, és a tanulás mellett a napi gyakorlásra és új dalok írására is jut időm. Mindez teljesen ki is tölti az életemet.

2016 elején elkezdtem a Nélküled szebb lesz című új maxi CD-m dalainak felvételét. A pörgős címadó dalban némileg elrugaszkodtam a korábbi hangzásaimtól, ezért a gitársound kissé nyersebb lett.

Az Úgysem menekülsz című lírai dalom viszont szándékosan távolodott el a klasszikus rockhangzástól, mivel az eredetileg egy szál gitárra megírt balladát régi vágyam szerint zongorával és vonósokkal egészítettem ki.

A közelmúltban nagy megtiszteltetés is ért, mivel egy jelenleg is készülő rockopera zenei munkáiban gitárosként és énekesként is részt vehettem, ami természetesen teljesen más felkészültséget kívánt. Nagyon profi csapattal dolgozhattam együtt, tetszett ez a kihívás, hiszen itt egy mások által megírt zenei műhöz kellett igazodnom.”

 

Untitled-11-300x238

 

 

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

X