Hello Világ!
Nem tudjuk hallottatok-e róla, de nemsokára jön a legújabb Road lemez!!! Nem olyan rég tett közzé a zenekar egy új dalt, klippel együtt! Ez a dal a Kettő bennem az én címet kapta, és tényleg fantasztikus lett a végeredmény! A dal és a klip nagyon jól sikerült, nekünk nagyon tetszik! Ezekkel a hírekkel kapcsolatban kerestük most meg a zenekart, akik válaszoltak is pár kérdésünkre! Pontosabban Máté válaszolt, amit ezúton is köszönünk neki!
Körülbelül egy hónap és megjelenik az új albumotok! Milyen sikerre számítotok a lemezt illetően?
Reméljük szeretni fogják az emberek és sok dalt tudunk majd játszani a
koncerten M.A.T.T. albumról is!
Az új lemez a M.A.T.T. nevet kapja! Honnan jött az ötlet? Miért ez a név?
Ezt nem szeretném egyenlőre elárulni. A lemezen szerepel egy dal
ugyanezzel a címmel. Abból a dalból minden kiderül.
Mit lehet tudni a CD-ről így előre? Miről szól, és persze hol, hogyan lehet majd beszerezni?
A fekete-fehér borító ellenére ez egy igazán színes, izgalmas,
sokoldalú lemez, már ami a rajta lévő dalokat illeti. Volt hogy
kiléptünk a komfortzónából, volt hogy számunkra ismeretlen világ felé
kalandoztunk, volt hogy vissza ugrottunk az időben kicsit, volt hogy
visszanyúltunk a gyökerekhez, de mai szellemben tettük mindezt, és volt
hogy olyasmit próbáltunk, amit eddig sosem. Egy valamiben azért lemezen
szereplő valamennyi dal hasonlít egymásra. Mégpedig abban, hogy
mindegyiket nagyon szeretjük és közösen, megalkuvás nélkül tettük fel a
lemezre. A www.road.hu oldalon már előrendelhető!
Most jelent meg nem is olyan rég az új klipetek! A Kettő bennem az én dalhoz! Miért ezt a dalt választottátok a videó anyaghoz?
Mert szerintünk ilyen dalunk még nem volt. Semmilyen tekintetben. Sem
dalszerkezet, sem dalszöveg, sem hangolás, sem üzenet, sem hangulat,
semmi. Ezért mindenképp egy ilyesmi újdonsággal szerettünk volna kijönni
elsőként. Egyébként lesz még ezen az új albumon néhány, tőlünk eddig
ismeretlen, szokatlan, de mondjuk inkább úgy hogy új dal. Minden lemezen
próbálkozunk, kísérletezünk mindenféle számunkra új dolgokkal, kicsit
kibillenni a komfortzónából. Ezúttal jól sikerült ez az elképzelés és nem
csak egy ilyesmi dallal készülünk.
Milyen élményekkel gazdagodtatok a forgatás során?
Sok filmes stábbal dolgoztunk már az elmúlt évek alatt a klipjeink
gyártása során. Mindegyik stábot más és más miatt szeretjük.
Mindegyikkel jó kapcsolatot ápolunk és sokat tanulunk tőlük. Jól
ismerjük a Mihaszna Film főnök Nagy Viktort, aki amúgy a Téveszme
frontembere. Egyébként sokáig egy faluban éltek Goya-val, tehát
földink. Anno ő készített az ‘Emberteremtő’ klipünket is. Sőt, a ‘Fojts
meg a sötétben’ stúdióklipet is ő készítette egy barátjával,
kooprodukcióban. Viktor a jó értelemben vett nagyon beteg arc:) Izgalmas
és meghökkentő agya van, ami sokszor visszafelé forog, de ugyanúgy eljut
vele a célba. Sőt, sokszor hatékonyabban mint a normális úton:) Szóval
tudtuk, hogy a ‘Kettő bennem az én’ klipjéhez Viktor kell nekünk. És jól
döntöttünk, úgy tűnik.
Volt aki Metal dalnak hívta a kettő bennem az én című nótát! Ti erről mit gondoltok? Tényleg egy metalosabb vonalba húztok?
Mindenki annak hívja, aminek akarja. Szerintem egyébként már évek óta
inkább a metal-ba húzunk, mint a rock-ba. De tök mindegy ki-mit-hogy
gondol erről. Vannak rockosabb hangvételű és vannak metalosabb
hangvételű dalaink. Lehet szeretni és nem szeretni. Ez ennyire egyszerű.
Aki szereti hallgatja, megveszi a lemezt, eljön koncertre, követ
bennünket, velünk tart, szeret. Aki meg nem, az szeret mást. Soha nem
volt cél mindenkinek megfelelni. Inkább megújulni és megmutatni
lemezről-lemezre, hogy van még ötletünk, van még bennünk spiritusz.
Novemberben indulnak a koncertek, köztük ellátogattok hozzánk Szombathelyre is! Hogyan készültök a bulikra? Várjátok már?
Tavaly ősszel voltunk utoljára Szombathelyen és már akkor azt beszéltük,
hogy idén ősszel újra ellátogatunk a városba. A facebook oldalunkon az
események között megtaláljátok a lemez előrendelési esemény mellett
valamennyi turnéállomás, köztük a szombathelyi buli infóit is
Csatlakozzatok ott is és hamarosan még több infóval jövünk a Végállomásos buli kapcsán! A
jegyelővétel elindult! Érdemes rástartolni a jegyekre, mert az első 150
db EARLY BIRD jegy, vagyis kedvezményes árú! Illetve aki szeret
kényelmesebben vásárolni, vagy messzebbről látogat el a koncertre, akkor
számukra itt az online jegyvásárlási lehetőség: www.tixa.hu/road Viszlát
országszerte mindenkivel! A teljes turnéprogramot pedig a www.road.hu
oldalon találjátok!
Mit üzensz az olvasóknak, a rajongóknak, és azoknak akik a turné során ellátogatnak a bulitokra?
Ha valamit, akkor a most ezt a turnét, és a M.A.T.T. albumot, vagyis
ezeket a dalokat nem szabad kihagyni! Ezúttal mutatunk valami mást is
magunkból! Kóstoljatok belénk…
Nagyon köszi a válaszokat! Látogassatok el a Road bulikra!