Remorse – 11 év után új albummal jelentkezik a zenekar!

Az ózdi, thrasher Remorse frissült felállással, 11 év várakozás után a várva várt új lemezén dolgozik.

Az eltelt időben sok minden történt a tagokkal. Van, aki a családjára koncentrál, hiszen nem rég született meg a kisfia. Van, aki külföldön él, és van, aki egy másik zenekarban is játszik vagy saját projektjében éli ki a kreativítását.

Mindezek mellett a csapat az elmúlt éveket rendszeres fellépésekkel töltötte annak ellenére, hogy – saját elmondásuk szerint – sosem a zenekart tartották elsődlegesnek.

Az albumon az énekesi posztot újra, az egykori tag Róm Gábriel erősíti, míg a szólókért Kossuth Lajos (Lali) lett a felelős.

Ez egy ígéretes felállás, hiszen 2005-ben ez a csapat a Remorse történetének egyik legsikeresebb albumát hozta össze, a Harc!-ot.

Az új anyag értelemszerűen a „Kohó” címet kapja, és az alapítótag, Oláh Zsolt véleménye szerint a lehető legjobbat hozzák ki belőle, ezért is tart ennyi ideig az elkészítése.

A lemezen hallható zenészek:

Róm  Gábriel (Gaby) – ének

Oláh Zsolt – gitár

Kossuth Lajos (Lali) – gitár

Oláh Kálmán (Kálmus) – dob

Szabó Péter (Pecer) – basszusgitár.

Ahogy az első kettő, úgy ez az album is a Denevér stúdióban készül.

Előreláthatóan 2020-ban lát napvilágot, és a srácok bíznak benne tudnak koncertezni a megjelenést követően.

https://www.facebook.com/remorsethrash/

 

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

X