Pandora’s Box a Roncsbárban – Vendég: Varga Miklós & Záróra

December 22-én hazai pályán muzsikál a Pandora’s Box. A Varga Miklós vendégszereplésével megrendezendő koncertre olyan nagy az érdeklődés, hogy a korlátozott számú elővételes jegyek már elfogytak.

A nagy múltú csapat 2015 májusában jelentkezett utoljára új albummal. A Mindenekfelett a zenekar fennállásának harmincötödik, valamint Cserháti Pityi halálának tízedik évfordulóján jelent meg. A csapat azóta folyamatosan koncertezik, és nem csak az országhatáron belül, hanem azonkívül is, hiszen idén az Aradi Magyar Napok és az EMI tábor fellépőinek sorát is erősítették.

A színpadot a szintén debreceni Záróra melegíti majd be a Pandora’s Boxnak.  Az egy éve alakult csapat közel egy nagylemeznyi dallal rendelkezik már. Jelenleg stúdióznak és klipet forgatnak, és a jövő évi tervek között a lemezkiadás is szerepel.

December 22-én tehát Pandora’s Box, Varga Miklóssal, és Záróra a debreceni Roncsbárban.

Jegyek a helyszínen 2700 forintért.

Facebook esemény:

https://www.facebook.com/events/1529734673794126/

Pandora’s Box Facebook: https://www.facebook.com/pandorasbox.pbox/

Záróra Facebook: https://www.facebook.com/zarora.zenekar/

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

X