Palmetta – Új szöveges klipek, lemezbemutató koncert Békéscsabán

A tavalyi évben jubilált PALMETTA zenekar legutóbbi Kavalkád nagylemezéről publikált két szöveges klipet. A csapat a következőképp nyilatkozott, miért ezt a két dalt választották.

“A Kavalkád lemez anyagát igyekeztünk úgy összeválogatni, hogy olyan tájegységek dalai kerüljenek Palmetta felfogásban a korongra, amelyeket eddig még nem érintettünk. Fontos szempont az is, hogy közismert dalok megzenésítésre kerüljenek, de tudjunk újdonságot is mutatni. A két említett dallal úgy gondolom, hogy már mindenki találkozott. Az Esik eső szép csöndösen csöpörög… kezdetű ballada szinte minden tájegységen felbukkan más-más szöveggel, de ez a dal mindenkinek ismerősen cseng ugyanúgy, mint a Látod édesanyám… kezdetű rimóci népdal. Ahhoz, hogy az emberek érdeklődését minél inkább fel tudjuk kelteni érdemes ismert dalokat választani, ezért esett a választásunk erre a két számra!”

A zenekar lemezbemutató koncertje április 6-án Békéscsabán lesz, mellettük a KALAPÁCSALCOLHOLés ÖRÖKSÉG zenekarok is színpadra lépnek.

Palmetta Facebook:
www.facebook.com/palmettazenekar/

_______________________________________________________________

JELENTKEZZ HOZZÁNK SZERKESZTŐNEK MÉG MA!!!

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

X