Nagaarum bár idén nem tervezte, de most mégis új albumon dolgozik, amit a tervek szerint dalonként oszt meg.
A téma nagyon is aktuális, a járvány.
A téma nagyon is aktuális, a járvány.

“Bár azt mondtam, hogy nem lesz idén Nagaarum lemez, de közbejött a nagy 2020-as világjárvány, ami borzalmasan inspirál. Aki ismeri a munkásságomat, az tudja, hogy 2014-ben írtam egy lemezt, ami egy – onnan nézve a jövőben – 2019-ben kirobbanó nagy járványról szólt. Mivel ez sajnos pont itt is van a nyakunkon, úgy érzem, meg kell írjam a valós sztorit is, mintegy a Rabies Lyssa mellé illeszthető verziót, a megvalósulást vagy beteljesedést.“
Március 31-én a Fémforgácson tette közzé Nagaarumaz első dalt a Covid Diaries–ről, amik – mint már tudjuk – a dalszerzési és felvételi folyamatok menete alatt érkeznek.
A ‘Prelude for 2020 ‘egy előjátéknak, felvezetőnek tekinthető az aktus előtt.
A ‘Prelude for 2020 ‘egy előjátéknak, felvezetőnek tekinthető az aktus előtt.
A tegnap este pedig megjelent a második tétel, aminek címe: ‘The First Ingredients‘.
A lemezt nyitó prelűd egyfajta bemutatása az emberi jellemnek – hogyan viselkedünk a komfortzónánkon kívül, hogyan dolgozunk fel váratlan eseményeket. Azt a szöveget Farrrkaskollégánk írta. A ‘The First Ingredients‘ témája pedig a pandémia kirobbanása maga, a kínai incidens, ami legyen bármi is (állati eredet, szándékosság vagy teremtő erő – úgysem tudjuk meg életünkben) átrendezi lassan mindennapjainkat. Pillangó hatás. Amikor a tél kellős közepén érkeztek az első hírek a vuhani eseményekről, mi még a kényelmes meleg nappalinkban ásítozva nyomogattuk az okosabbnál okosabb készülékeinket, és vállvonogatva vettünk tudomást arról, hogy ott éppen történik valami. Aztán el is felejtettük egy teljes napra.
Minden recept összetevőkkel indul. A 2020-as nagy vírusjárványnak ez az első összetevője.
Minden recept összetevőkkel indul. A 2020-as nagy vírusjárványnak ez az első összetevője.