Mobilmánia: Itt az első koncertklip az év végén érkező DVD-ről

Mobilmánia: Itt az első koncertklip az év végén érkező DVD-ről, készülőben az angol nyelvű új lemez

2018. január 6-án a Budapest Sportarénában nagyszabású hármas jubileumi koncertet adott a MOBILMÁNIA: megünnepelték Vikidál Gyula 70., Zeffer András 60., valamint a Mobilmánia zenekar 10 éves születésnapját.

A nagy sikerű Aréna koncertről filmfelvétel is készült, ami az év végén DVD formájában is megjelenik a Hammer Records gondozásában. Erről tekinthető meg most az első, Szárnyad voltam című dalra készült videó, melynek utómunkálatait Sztupovszky Tamás végezte, a felvételekért pedig a Cameleon Produkció felelt, a vezető operatőr Máté Péter irányítása alatt.

⏩ Mobilmánia: Szárnyad voltam (Vikidál 70 // Zeffer 60 // Mobilmánia 10 koncert) videó:

A Mobilmánia a tervek szerint júniusban újra stúdióba vonul, ahol elkezdenek következő, angol nyelvű nagylemezükön dolgozni.

A hármas évforduló jegyében a zenekar legközelebb Budapesten május 11-én a Barba Negra Track-ben lesz ismét látható, ARÉNA PLUSZ produkció néven, meglepetésekkel, ajándékokkal és olyan vendégekkel, mint Homonyik SándorZávodi János és Lukács Peta. A belépés ingyenes lesz mindazoknak, akik a januári koncertjegyüket megőrizték. Júliustól pedig VÁNDORVÉR címmel  indul az éves nyári és őszi országos turné közel 30 előadással.

⏩ A koncert Facebook eseménye:
www.facebook.com/events/572120669787777/

⏩ Mobilmánia Facebook:
www.facebook.com/mobilmaniaofficial

⏩ On-line zenehallgatás:
songwhip.com/album/mobilmania/vandorver

⏩ Hammer Records Facebook:
www.facebook.com/HammerRecordsHungary

⏩ Sztupovszky Tamás honlap:
www.sztupovszky.com

Szeretsz írni? Otthonosan mozogsz a rockzene világában? Vagy esetleg csak szeretnél te elsőként foglalkozni a legújabb hírekkel? Akkor téged keresünk! A Haverock csapat keresi új tagját, aki segítene a sajtóinfók megírásában, szerkesztésében, közzétételében. Jó hangulat, közös ötletelések, és ha bármiben elakadnál, segítünk! Ha megtetszett a feladat, jelentkezz nálunk üzenetben. Légy te is egy remek csapat tagja! haverockkozosseg@gmail.com

 

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

X