Mindenen Keresztül- Megjelent az új klip!

A Mindenen Keresztül zenekar tavasszal megjelent EP-jének záródalához készítettek klipet a srácok, melynek címe Újabb Világ. A videó mögött jelentős háttérmunka van, a banda családja és barátaik is segédkeztek az elkészítésben!

“Az Újabb világ c. számunk klipjét gyerekkori barátunk, Kecskeméti Ákos (inspot) készítette, akivel korábban már számtalanszor dolgoztunk együtt. Több zenekarban zenéltünk együtt, illetve mindkét megjelent EP-nk borítóját ő tervezte és ő készítette a Futok a múlttól c. klipünket is.” nyilatkozta az együttes.

A banda továbbá azt is elárulta, hogy bár a forgatás május 15-én zajlott, az felemésztette az előtte való napokat is, ugyanis a videó elkészüléséhez 15 órára volt szükség.

A helyszín, ahol a felvételek készültek, már számos más együttesnek is feltűnt a klipjeiben. Ez a hely nem ás, mint ahol a zenekar próbaterme is van, egy pajta nem messze Körösladánytól. Többen is készítettek már itt klipet, köztük a Mudfield, a Dreadful Peace vagy a Bloom.

És hogy milyen sok munka van a videó elkészülte mögött? Ezt is elárulták nekünk a srácok:

“A klipben látható háttérhez kb. 500 darab Békés megyei hírlapot ragasztottunk fel a falakra és a plafonra, ebben a munkában a barátaink, családunk és még a gyerekek is segítettek. Nagy köszönettel tartozunk mindenkinek. A klipben nincs sztori, viszont két részre bontottuk a forgatást, amelyből az egyik természetesen a zenekari rész volt, a másik pedig a „mindenki része”. Meghívtunk mindenkit a forgatásra és külön minden megjelent kapott egy kis részt a klipből. A forgatás iszonyatosan sok munkával járt, de a végére kvázi bulihangulat lett, köszönhetően a barátainknak, így mindenki jó hangulatban távozott a forgatásról. Úgy gondoljuk, hogy a jelentősen alacsony költségvetéshez képest sikerült kihozni egy relatíve jó megjelenésű klipet, amely remélhetőleg elnyeri sokak tetszését.”

Keress minket Facebookon ITT!

Kövess minket Istagramon, megtalálod oldalunkat IDEKATTINTVA!

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

X