Metal Factory – 100 magyar zenekarral debütál az új fesztivál

A koronavírus járvány rengeteg tervet és eseményt keresztül húzott az élet szinte minden területén – akárcsak a zeneiparban; sajnos idén is elmarad a Rockmaraton, a legrégebbi magyar rock-metal fesztivál, ám ugyanott és ugyanakkor lesz megtartva a Metal Factory – így a rajongók nem maradnak buli nélkül.

(Közben lájkoljátok a Facebook-oldalunkat is:)

„A jelenlegi körülmények között nem vállalhattuk a megszervezését. A közönségünk közel fele diszkriminatívnak tartja a védettségi igazolvány használatát, nekünk kötelességünk az ő véleményüket is figyelembe venni. Tekintettel a rajongóink érzelmi kötődésére, és 2000 jegyvásárlónk anyagi kötődésére, ilyen korlátozások mellett zsarolásnak éreztük volna.” – így indokolják a Rockmaraton szervezői a rendezvény idei lemondását, melyet a múlt héten jelentette be a fesztivál Facebook oldalán. A jegyek árát visszafizetik természetesen, viszont aki szeretné, át tudja váltani támogatói csomagra vagy Metal Factory bérletre is.
„Korábban a Facebookon feltett kérdéseinkre érkezett válaszok alapján egyértelmű, hogy a többség számított arra, hogy idén nyáron is a Szalki-szigeten bulizzon, és őket sem szeretnénk cserben hagyni. 2021. július 5-10. között azok számára, akik a korlátozások mellett is szerettek volna velünk idén fesztiválozni, megszervezzük a Metal Factory fesztivált. A rendezvény nevével szeretnénk otthonunk, Dunaújváros és az ikonikus Vasmű előtt tisztelegni.” – olvasható a fesztivál közleményében. Nem csak a fesztivál nevével állítanak emléket a dunaújvárosi vasgyárnak: 5 nap alatt 100 fellépő lép fel az Acélöntőmű, a Hideghengermű és a Kokszolóblokk színpadokon.

Jegyet itt tudtok venni: https://tixa.hu/metal-factory-2021
A hivatalos Faceboook-eseményt pedig itt találjátok meg:
https://www.facebook.com/events/188614249810398

A mi linkjeink:
Instagam: https://www.instagram.com/haverockkozosseg/?hl=hu
Weboldalhttps://www.haverockkozosseg.hu

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

X