Megjelent a Wizard of the Sun című EP

Zoltan Liptay – Tim ‘Ripper’ Owens és Mika Tysskä közreműködésével megjelent a Wizard of the Sun című EP

Liptay Zoltán, a Gépmadár zenekar vezetője, gitárosa az elmúlt időszakban szólóprojektjén dolgozott, aminek eredménye egy három számos EP, ami nemrég jelent meg digitálisan. A Wizard of the Sun című középlemezre egy instrumentális tétel, illetve két énekes dal került, utóbbiakban Tim ‘Ripper’ Owens (ex-Yngwie Malmsteen, ex-Judas Priest, ex-Iced Earth, jelenleg KK’s Priest, The Three Tremors) állt a mikrofon mögé, a finn csodagitáros Mika Tyyskä (Mr. Fastfinger) pedig egy vendégszólót játszik a I Call Fire című számban.

A minialbum online megjelenéséhez időzítve az említett I Call Fire dalhoz készített animációs szöveges videó is elérhető:

Zoltan Liptay – I Call Fire (feat. Tim ‘Ripper’ Owens and Mika Tyyskä) / lyric video:

Zoli az EP megszületéséről:
“Ez a szólóprojekt a Gépmadár zenekarból nőtte ki magát. A csapattal kapcsolatban azt éreztem, hogy jól megyünk, egészen addig, amíg a Covid minden számításunkat keresztbe nem húzta. Megjelent a második nagylemezünk, amivel rengeteget szerettünk volna koncertezni, de pont egy olyan időszak jött, sőt több is, hogy ebből semmi nem valósult meg, így teljesen megtört a csapat lendülete. Viszont, én a karantén időszak alatt elkezdtem dolgozni a harmadik album dalain, közben pedig gondolkoztam, hogy miként legyen a továbbiakban. Nagyon sokat gitározom, már több session jellegű külföldi dologban is benne voltam, így fogalmazódott meg bennem, hogy inkább egy szólóanyagot készítenék. Mivel nagy kedvencem a Rainbow / Alcatrazz / Coverdale-es Deep Purple vonal, és imádom Malmsteen lemezeit is, ezért a hetvenes évek vége, nyolcvanas évek eleje-közepe időszak klasszikus hard rock / heavy rock stílusban tudtam ezt leginkább elképzelni. Bár szólólemez, mégsem teljesen instrumentális anyagban gondolkodtam. Három dal volt a terv, és szerettem volna, hogy kettőben mindenképpen legyen ének, az instrumentális tétel pedig egy élvezhető, izgalmas dolog legyen. Szóval, a címadó dal egy húzós gitárszóló lett, határozott ív mentén megyünk benne, és nincs megállás. Rengeteg inspirációm volt hozzá, de az egész ott kezdődött, hogy egészen véletlenül megismertem hazánk talán legnagyobb Yes rajongóját (és a Yes könyv szerzőjét), aki megmutatott nekem bakeliten néhány dalt. Nagyon megfogott a hangulat, ezt próbáltam megragadni és összegyúrni az én dallamos, kissé neoklasszikus beütésű gitározásommal, és teli rakni apró utalásokkal, tisztelegve a kedvenc gitárosaim előtt. Tizenéves korom óta követem Ripper munkásságát, hallgatom a vele készült lemezeket, így megkerestem, mert kapóra jött, hogy ő is otthon ült a Covid miatt, volt szabadideje. Megmutattam neki a zenei alapokat, és magát a Gépmadár lemezen magyarul már megjelent ‘Sárkány’ című dalt is, és azt válaszolta, hogy nagyon jól szólnak, és kedve is lenne hozzá, szívesen megcsinálja. Láttam őt élőben a Dio Disciples-szel, így nekem egyértelmű volt, hogy állatira fekszik neki ez a stílusvilág. Végül leesett az állam, mert 10-20 éneksávot is átküldött egy-egy dalhoz, annyi ötletelést felvett, és a vokálokat is rögzítette. A másik vendégem, Mika Tyyskä, egy finn gitáros és grafikus, akire én akkor figyeltem fel, amikor Paul Gilberttel jammelt egy finn gitárfesztiválon. Nagyon különlegesen szól a kezében a gitár, minden mozdulatában van valami egyéni érzés és hangulat, sőt számomra az egész zenéje (Mr. Fastfinger) külön világot képvisel. Elkezdtem vásárolni a lemezeit, és követni a netre feltett tartalmait, mert nagyon aktív online is. Felvettem vele is a kapcsolatot, átküldtem az ‘I Call Fire’ dalt, ami nagyon megtetszett neki az erőteljes Blackmore hangulat miatt, és feljátszott hozzá egy hihetetlen jó szólót. Imádok basszusgitározni, így a dalokban a basszusgitárt is én ‘kezeltem’, a dobokban közreműködött a Gépmadárból Béres Gábor, a ‘The Dragon’s Eye’ című dal Hammond témáit pedig Földi Albert (Omega, Szekeres Tamás, Bencsik Tamara) játszotta fel. Az elején nem gondoltam, hogy ennyire nemzetközi lesz a szólóprojektem bemutatkozása, de a felvételek így itthon, Finnországban és az Egyesült Államokban készültek, az utómunkák pedig Olaszországban egy nagyon kedves barátomnál, Iliour Griften stúdiójában. Vele néhány éve tart már a szakmai kapcsolatunk, gitároztam az első szólólemezén, az általa összehozott Stratovarius tribute albumon (Stratofortress – Anthems of the World) is, és jelenleg is készül közös anyagunk.”

Wizard of the Sun EP:

https://songwhip.com/zoltanliptay/wizard-of-the-sun 

Zoltan Liptay – Wizard of the Sun (EP)
tracklista:
1. Wizard of the Sun

2. I Call Fire
3. The Dragon’s Eye

közreműködők:
Tim Ripper Owens – ének (2,3)

Mika Tyyskä – gitár (2)
Albert Földi – Hammond (3)
Gabor Béres – dob (2,3)
Zoltan Liptay – gitár, basszusgitár, Hammond, dob

zene és szöveg: Zoltan Liptay
keverés és master: Iliour Griften
producer: Zoltan Liptay

 

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

X