Megjelent a S. O. O. T. zenekar második lemeze

Az érskcsanádi székhelyű Stay Out Of This (S. O. O. T.) zenekar második albuma 2020. 06. 02.-án jelent meg Second Opportunity Or Trouble címmel. Az album a banda YouTube csatornáján debütált, többek közreműködésével, például Besnyő Gabriella (Nova Prospect), Budai Péter (Aebsence), Michelle A. Julyan (MJ&CO) és Komáromi Gergely (ex-Omega Diatribe) részt vett az albumnak az elkészítésében. Az album egyenlőre csak digitálisan érhető el, de aki szeretné, hamarosan fizikailag is a kezében tarthatja.

A zenekar elődje egyébként 2004-ben indult, QvA néven két lemezt adtak ki. Ők egy baráti társaság zenei lecsapódása volt Kollár Ádám vezetésével. Viszont 2013-ban úgy érezte, hogy új projektet indít, ez lett a S. O. O. T. zenekar. 2016-ban kiadtak egy lemezt, Stay Out Of This címmel, majd 2017-ben megtartották az első koncertjüket. 2018-ban jött ki egy három számos EP, ami a Lacu Noc nevet viseli; ebben a három dalban mutatkozott be Pityesz, aki állandó tag lett Gubis Dáviddal. 2019-ben elkezdtek a második albumon dolgozni, amit most hallhatunk.

Az lemezen 10 dal található:
1. BánaToska feat. Besnyő Gabriella
2. Bátorságpróba feat. Gubis Dávid
3. Szelídits meg Mindent feat. Horváth István
4. Rubicon feat. Budai Petur
5. Omni-Light feat. Kollár Mátyás
6. Beleremeg az éj feat. Horváth István
7. Luminous Morning feat. Komáromi Gergely and Michelle A.
Julyan
8. Törés feat. Félix Alex
9. Hello Goodbye! feat. Horváth István
10. Outree

Az Outree c. számhoz készült videóklip is, melyet alább megtekinthettek:

Nyugodt szívvel ajánljuk, hogy hallgassatok bele, ha ismeritek, azért, ha nem, akkor azért!

Még várunk tőlük sok albumot, várjuk szeretettel, meleg szívvel hallgatjuk és ajánljuk.

 

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

X