Megjelent a Lovecrose új dala!!!

Megjelent a Lovecrose új dala, amihez klipet is társítottak!

A magyar nyelvű metalcore zenekar egy új image klippel jelentkezett. A csapatnak ez a harmadik
megjelenése, és a nemrég megjelent Vakon futunkkal, valamint a Létezned kell című dallal együtt a készülő harmadik lemez egy újabb előfutára. A Minden lángol című stúdióalbum Hammerworld mellékletként még 2020 végén jelent meg, azóta ahogyan a covid-helyzet engedte a banda az ország több pontján is klub bulikon és fesztiválokon is bemutatta az anyagot.

„A Szemvillanás egy tempósabb és feszesebb metalcore muzsika lett, ami zömében a műfaj klasszikus elemeiből építkezik. A dal a rohanó időről szól, amit mi magunk is egyre jobban érzünk ahogy telnek az évek és idősebbek leszünk. Belegondolni abba hogy milyen hamar repülnek el az évek és hogy mennyi meg nem valósított célt hagyunk eközben magunk mögött, na ez egy borzasztóan nyomasztó érzés. Ezt próbáltuk átadni ezzel a dallal.”

Keverés és mastering a No Silence Studioban készült, a videót Németh Péter (Portrait Shot) és Volner Márk a zenekar énekese készítette, a rendezés/vágás pedig szintén Márk érdeme. A zenekar közben ahogy ideje engedi dolgozik a harmadik lemezen, bár utóbbi időben külső ráhatások miatt kicsit lelassult a munka. „Mi is érezzük az emberekre nehezedő gazdasági problémákat, sajnos emellett zenekari szinten sem tudunk szó nélkül elmenni. Imádjuk ezt csinálni, és ahogy időnk és a tárcánk engedi készítjük a dalokat, és szervezzük a koncerteket.”
Aki az éppen aktuális vagy szerveződő Lovecrose koncertekről szeretne friss infót kapni,
kövesse a banda facebook oldalát.

Nekem a zenei alap nagyon bejön, és a dalszöveg is elég jól össze van rakva! 
Hallgassatok bele, nézzétek, osszátok, és szeressétek!

Dalszöveg:

“Talpam alatt végtelen futóhomok
Egyre csak mélyre süllyedek
Kezemmel csillagokig nyúlok
Tudom soha sem érhetem el

Minden régi emlék, minden régi arc
Befagyva él egy pillanatban, míg hagyom és el nem hal
Minden régi kép

Magával ránt
Elmos mint a sodrás
Végtelentől végtelenig
Tart ez a látomás

Reménytelen harc, végtelen rohanás
Végtelen mint az óceán
Körülöttem minden csak egy szemvillanás
Úgy tűnik el…

Érzem már nincs levegőm
Minden hiába már
Megállnék de nem lehet
Csak rohanok tovább…

Reménytelen harc, végtelen rohanás
Körülöttem minden
Körülöttem minden

Reménytelen harc, végtelen rohanás
Végtelen mint az óceán
Körülöttem minden csak egy szemvillanás
Úgy tűnik el…

Míg valóra váltom a meséket
Közben meghal bennem az élet
Amíg átúszom az óceánt
Addig a valóság mélyre ránt”

 

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

X