Megjelent a Cloud 9+, az AWS és JumoDaddy közös turnéhimnusza

Engedd el – megjelent a Cloud 9+ és az AWS közös turnéhimnusza

A két rockbanda és a dj/producer december 6-án közös, országos tunéra indul, amely beharangozójaként/koronázásaként egy közös számot is kiadtak. Az “Engedd el” című rockdalhoz egy közös, csapatós videó társult. A dal a közös turnéállomásokon, illetve a december 29-i évzáró Cloud9+ bulin is elhangzik majd!

A Cloud 9+, az AWS, JumoDaddy és Gekko december hatodikán országos turnéra indul, hogy egy egyedi, rock-elektro-rap stíluskavalkádot ajánlanak a közönségnek. “Az volt a célunk, hogy kilépjünk a komfortzónánkból és a megszokott közegből, és egy kísérletezőbb, színesebb zenei palettát kínáljunk a közönségünknek.”

A koncertturnéhoz egy turnéhimnusz is készült, amely az előadók első koncertélményét idézi fel, és amelyet több éves tervezés előzött meg. „Évek óta tervezzük a közös munkát, és nagyon örülünk, hogy idén végre összejött a projekt! A “Viszlát nyár” feldolgozás irgalmatlan sikere bebizonyította, hogy mind alkotói, mind közönségi oldalról van igény egy közös számra. Energikus összmunkáról volt szó, ami szerintünk a számon is meglátszik, JumoDaddy elektronikai elemeinek köszönhetően pedig még izgalmasabb és színesebb zenei világot értünk el.” – mondta Szivák Zsolt.

“Olyan dalt akartunk, ami egy mindenki által megélt, közös élményről szól. Az “Engedd el” az első koncertélményünket dolgozza fel. A félelmet, rémületet, amivel indul, majd azt a folyamatot, ahogy ez az élet részévé válik. Egy offenzív, kőkemény közeg a rockszcéna, számunkra mégis egy biztos hely, ahol leadhatjuk a stresszt és a hétköznap által generált problémákat és feszültséget” – tette hozzá Siklósi Örs, az AWS frontembere.

A közös turné december 6-án indul és 30-ig járja be a vidéki nagyvárosokat.

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

X