Megállíthatatlan az Új Nemzedék! Interjú!

Tremolo stúdióban jártunk, ahova az Új nemzedék zenekart hívtuk interjúra. Készséggel el is fogadta a csapat a meghívást, sőt, a basszusgitárosukat fel is használtuk fotósnak 😀 Köszönjük ezúton is a zenekarnak, és a helyt biztosító Tremolo Stúdiónak.

Sziasztok! Első körben meséljetek magatokról, az Új Nemzedékről!

B. Zoltán (ének, gitár): Szombathelyi zenekar vagyunk! Úgy kezdtük , hogy Ricsivel egy előző zenekarban voltunk. Volt egy fellépésünk, de a többiek lemondták,  a hatból négy, vagy három tag. Ez a koncert előtt történt kb. három héttel. Azt gondoltam lemondani nem kéne, csináljunk egy új zenekart. Aztán beszéltünk Kovács Danival, a régi dobosunkkal, hogy kellene, egy koncertet csinálni. Ebbe természetesen ő is benn volt, aztán koncert előtt, nagyjából 2 héttel kezdtünk el próbálni. aztán egy hét múlva jött Fülöp Ádám, mint basszusgitáros, és a koncert előtt, három nappal  kezdtünk el komolyan próbálni, és összedobtunk nagyjából egy koncertet. Ennek a videója fenn is van youtube-on, ez volt az első bulink.

M. Ricsi (ének): Múlt nyáron már volt bőven koncert szerencsére.

Elkészült a demotok, ennek nagy része már megtalálható youtube-on. Milyen élményekkel gazdagodtatok a felvétel alatt, hogy készült?

Cs. Dániel (dob): Ez egy remek felvétel volt. A szombathelyi zeneiskola támogatásával bekerültünk a Bartók terembe, és ott volt egyben egy felvétel. Úgy nézett ki, hogy  egybe bepakoltunk hangszereket, erősítőt, mindent amit csak lehetett. Körbemikrofonoztak minket, és elkezdtünk játszani egy huzamban mindent. Szépen egyesével felvettük a dalokat. Ez kb. minden dalnál 3-4 felvételt jelent, amiből tudtunk válogatni. Felvételeket visszahallgatva kiszórtuk a rosszakat, és mindegyikben megtaláltuk ami jó lehet. Aztán persze volt amelyikkel ezután sem elégedtünk meg, így volt hogy újra vettük.

M. Ricsi: Jó leterhelt minket a felvétel, fárasztó volt.

Cs. Dániel: igen, 10 kor nekiálltunk, aztán 4 kor jöttek hogy be kellene fejezni. De szerintem jó is, mert ha maradhatunk, akár 8-kor sem rugdostak volna ki minket onnan. 😀

Mennyire lett sikere a lemeznek? Van érdeklődés, vagy sikerült előbbre lépni vele?

B. Zoltán: Hát igazából ezeket, főként promo néven adogatjuk helyeknek, ahol fellépési lehetőséget látunk. Meg persze van aki érdeklődik, neki adtunk. 🙂 Ötven darab lett legyártva ezekből, azért fogyott 🙂 Lemezhez persze még hozzátehető, hogy a felvételkor két hetes volt a mostani felállásunk, hiszen akkor még új tag volt a basszusgitárosunk, Pethő Lívia.

M. Ricsi: Igen, a felvétel előtt két héttel csatlakozott a zenekarhoz. Dani is viszonylag friss volt, 1-2 hónapos. 😀

Jobbnak érzitek ezt a formációt, mint a régit? Éreztek változást? 

Cs. Dániel: Szerintem ugyan én vagyok az aki azt mondhatom friss tag, de úgy gondolom nem lehet a kettőt összehasonlítani.

M Ricsi: Rugalmasabb. Jobban összetudjuk az időpontokat egyeztetni. Mindent jobban megtudunk beszélni.

B. Zoltán: Stabil a felállás mindenképp. Jól haladunk, több meg nem is kell. 🙂

Hogy látjátok, felfigyeltek a zenétekre, amióta közzéteszitek a dalokat?

M. Ricsi: Jobban ismernek minket már. Vannak a bulikon új arcok is, nem csak az ismerőseinket látjuk. 😀

B. Zoltán: Most hogy végre elérhetőek a dalok nem az van hogy egyszer halljuk koncerten, aztán másnap még valamennyire emlékszünk rá, azután meg már azt sem tudjuk kik voltak.

P. Lívi (basszus): Én is azt vettem észre, először mint “rajongója” az Új Nemzedéknek, hogy nehezen volt megtalálható a youtube-on. most pedig ha rákeresel előbb kihozza a zenekart a kereső. Egyszerűbb megtalálni a csapatot.

Cs. Dani: Ami azt illeti annak idején amikor jöttek a próbás dolgok, illetve az hogy lesz itt a tremolóba meghallgatás koncertfelvételeket küldött a Zoli, hogy ezeket gyakoroljam meghallgatják, aztán talán összetudjuk próbálni. Nagy lázas készülődésembe egy matekfüzet hátuljába kottáztam le ezeket, aztán játszogattunk, és amikor észrevettük, hogy ez működik, jeleztem hogy nem ártana egy kicsit minőségibb dalokat is összehozni. Ezután a Zoli elkezdett jobb minőségben felvenni, ezekre könnyebb nekünk is játszani, és így könnyebb a dalszerzés is.

Dalszerzés! Nálatok ez hogy működik? Valaki csak megírja, vagy mindenki tesz hozzá?

B. Zoltán: Így van. 😀 Legtöbbször én írom a szöveget, de volt példa, hogy Ricsi is írt szöveget, vagy Lívi dalokat, és ezekből azért tudunk összehozni dolgokat.

M. Ricsi: Mindenki tesz hozzá valamit. Zoli felveszi, hozzáénekel a gitárhoz elküldi, aztán elkezdünk rajt dolgozni. Csinálunk rá dobot basszust, összepróbáljuk és javítgatunk rajt.

Cs. Dani: Hát, volt is, illetve van is egy Instrumentál című dalunk. Annak a keletkezése kicsit különlegesebb volt. Lívi hozott egy dallamot, amit megfelezett, megtekert, megkétszerezett, ami éppen eszébe jutott. Elkezdte játszani, nekem nagyon megtetszett, és elkezdtem lekövetni. Zoli csak nézett, aztán becsatlakozott ő is. A végére nagyon tetszett úgy döntöttünk ezt meg kell tartani.

P. Lívi: Igen, a legtöbb ilyen dalunk úgy keletkezik, hogy én próbán csak úgy valamit hülyéskedek, játszogatok, a többiek meg komolyan veszik.

X Faktorból lesz valami? Hiszen ketten is indultatok.

M. Ricsi: Nem tudjuk még, várjuk nagy erőkkel a választ, aztán vagy jön, vagy nem. 😀

Van még amit szeretnétek még megosztani az olvasókkal? 

P. Lívi: A Volton lépünk fel. 😀

B. Zoltán: Komolyra fordítva, az Alterába fesztiválon fogunk fellépni majd egy délutáni bulin a kis szinpadon a Fatal Error zenekar előtt. Oda, illetve minden bulinkra várunk mindenkit szeretettel.

 

 

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

X