“Leander Kills: Nem szól a harang”
Köteles Leander énekes/gitárossal az élen 2015.-ben felállt Leander Kills magyar metal együttes ez év szeptemberében új stúdió albumot jelentetett meg Élet a halál előtt címmel. Erről az albumról való az előadók által az album egyik legjobban sikerült dalának ítélt Nem szól a harang című népies elemekkel gazdagított dala, nagyon jó szöveggel, nagyon jó témával, és a zenekarra jellemző dinamikus váltásokkal fűszerezve. A klip kreatív és nagyon látványos módon van megformálva. A szövegvilág a zenei hangzás és a klip együttesen jól tükrözi, hogy a rohanó hétköznapok során, miközben önmagunkat keresve bejárjuk a nagyvilágot, mennyire fontos emlékeznünk, hogy honnan indultunk és milyen erős kapaszkodót adhatnak a gyökereink. A Mihaszna Film által forgatott videó egy népies ízvilágot kapott, a helyszín a természet és egy régi, de takaros népi jellegű tornácos ház és udvar. Ez a dal minden tekintetben tejes joggal került be A Dal című élő műsor sorozatba a 30 legjobb előadó közé. A tavaly a döntőig menetelő zenekar, így ismét megmérettetheti magát. Ez úton is kívánunk nekik sok sikert. 2018. február 18. a Végállomás klubban koncertezik a zenekar, ahol a fent említett dal is minden bizonnyal elhangzik majd és közben emlékezhetünk gyermekkorunk helyszíneire és teljes gőzzel csápolhatunk.