Karácsonykor robban a Dinamit a Barba Negrában!

A Dinamit együttes mindig is egyedi színfoltja volt a hazai rockzenének, így karácsony második napján sokan ünnepelnek majd velük a Barba Negra Music Clubban.

Az 1979-ben alakult Dinamit mindig is érdekesség volt a magyar rockzenei palettán, hiszen igazi szupergrupként indult, és most néhány évtizeddel a hátuk mögött – több tagcsere, szünetek és újrakezdés után – sikeres zenekarként, zeneileg és emberileg is összeforrt csapatot alkotnak. Magas szintű zenei képzettségük is garancia a zenekar tökéletes megszólalására. A Dinamit együttes tagjai, Németh Gábor dob, Zselenc „Zsöci” László basszusgitár, Hornok István billentyük, Szűcs Antal Gábor gitár és Rudán Joe ének.

Hirdess nálunk cikkeink között, alatt, vagy bárhol felületünkön!

Aki elmegy a karácsonyi koncertjükre, tudja, hogy mit várhat, hiszen a Dinamit dalait az ország egy emberként fújta. Ez ennyi idő elteltével sem változott, hiszen elég ha arra gondolunk, hogy a Dinamit a vérem vagy az a bizonyos Tinédzser dal a Dinamit rajongók himnuszává vált.

A zenekar 2009 óta újra aktív olyannyira, hogy 2010-ben egy új albumot is megjelentettek Játszd Ahogy Akarod címmel. Az album sikeres lett, több mint ötezer példányban fogyott el, ami a mai lemezpiacon kiemelkedőnek számit. Új lemezt egyelőre nem terveznek, de mivel alkotó művészek, néhány új dalt azért mindenképpen ígérnek a Dinamit együttest kedvelők széles táborának. Ezek a dalok a jövő évben a koncerteken, és a különböző internetes csatornákon lesznek hallhatók.

Hirdess nálunk cikkeink között, alatt, vagy bárhol felületünkön!

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

X