Elérkeztünk októberhez és a klubszezon tovább dübörög a Végállomás klubban. Az estét a budapesti hardrock, heavy metal csapat a Monument indította viszonylag korán hiszen még csak 8 óra volt. A csapatnak tavaly jelent meg Az ébredő című albuma, melyről több számot is hallhatott a közönség. Emellett több Ossian feldolgozást is hallhattunk az idén 2 éves zenekartól.
Az estét a Kalapács zenekar folytatta, akiknek kifejezett kérésük volt a korai kezdés, hogy ezáltal a családok is el tudjanak jönni a koncertjeikre. Páran éltek is a lehetőséggel, több gyerkőcöt is lehetett a sorok és az első sorban is látni. A zenekar nagy lendülettel vetette magát a buliba, és a terem is szépen megtelt metal rajongókkal. Bár a közönség szinte mindig a régi Pokolgép számokat várja a volt frontembertől, idén a zenekar inkább a saját számaikra helyezte a hangsúlyt a koncerten. Így hallhattuk a patkánymesét, a mindig lázadót, a nem az ami megölt valamint számos kiváló Kalapács dalt. Természetesen azért pár klasszikus Pokolgép szám sem maradhatott el, amit a közönség hálásan fogadott.
További képekért kattints ide:
https://www.facebook.com/media/set/?vanity=haverockkozosseg&set=a.237385045072466
Köszönjük a hatalmas bulit mindkét zenekarnak! A Pokolgép rajongóknak pedig két hét múlva újra kötelező lesz a klubba látogatni!
Pokolgép:
https://www.facebook.com/events/159509173000594