Kacsamajom – Laár András és a Kamara Rock Tró újra színpadon

Egy kuriózumnak számító koncertről szeretnénk számotokra hírt adni. Laár András és a Kamara Rock Trio újra a színpadon. Tímár Péter Moziklip című filmjében mutatkozott be a nyolcvanas évek közepén az egyedi hangvételű trió  Kacsamajom című dalával, melynek szövege akkor és most is aktuális.

Az Árpádi László (ének, gitár), Gay Tamás (ének, szintetizátor), Laár András (ének, gitár) hármasából álló zenekar a 80-as évek közepén örvendett kimagaslóan nagy népszerűségnek a fiatalok körében. Zenéjüket több, mint 600 koncerten élvezhette a közönség. Hármójuk munkássága egyetlen műfajba sem sorolható, leginkább a nevükben szereplő kamara rock kifejezéssel közelíthető meg. A rock zene, a költészet és az abszurd humor útjainak gyönyörű egybeolvadása kamara formában. A dalszöveg állomány egy része Szentmihályi Szabó Péter zseniális verseiből, illetve saját alkotásaikból tevődik össze. Az egyik legismertebb szerzeményük, a Kacsamajom klipje az 1987-es Moziklip filmben látható. Rajongóik kitartó kérésére 30 év után töretlen lelkesedéssel újra összeálltak, hogy a dalaik mai napig érvényes mondanivalójának termékeny fájáról régi közönségük mellett a mai fiatalság is szüretelhessen.

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

X