Kabinláz-“Rajongói Ákosnak vannak, nekünk barátaink”

Sziasztok olvasók!!!
Újabb zenekarral jövünk, ez itt a Kabinláz!
Egy hirtelen ötletből, úgy döntöttünk, hogy megkeressük a csapatot, és talán bele mennek egy interjúba! Szerencsére sikert arattunk hiszen a zenekar szívesen állt a kérdések elé. Pontosítunk a zenekar egyik tagja Papp Norbert (ének) állt a kérdés sorunk elé, és eléggé bő válaszokat adott, hogy mindenki tisztában legyen velük/vele, és azzal amit gondol. Természetesen megtudhattok infókat is a zenekartól, amikről nem érdemes lemaradni! Olvasásra fel 😀
 Mit lehet tudni a zenekarról annak aki még nem ismer titeket?
Először is köszönjük a lehetőséget! A KabinLáz 2013-ban alakult Püspökladányban. Azelőtt is zenéltünk már együtt más bandákban, de ez az első zenekar, ahol 100%-ban a saját zenénket játszhatjuk, azt ami belőlünk jön. Az elképzelés kezdetben egy pózolásoktól mentes modern rock banda létrehozása volt, ilyenből ugyanis kevés van a környéken (a modern rock elnevezés alatt most a Black-Out, Alter Bridge, Foo Fighters stb. féle dolgokat értem).  Ez mostanra inkább a stoner/grunge vonal és a tökös riffek irányába mozdult el, de a hangsúly nálunk mindig is a dalokon volt, nem egy adott stílus vagy címke közhellyé koptatásán.
Eddig egy tagcserén vagyunk túl, mégpedig a basszusgitáros poszton: Vona Zoli helyére tavaly Sárközi Ádám érkezett. A jelenlegi felállás tehát a következőképpen néz ki: Hajdú Tibor – dob, Jakab Imre – gitár, Sárközi Ádám – basszus, Papp Norbert – ének.
Mik a tervek az idei évre nézve?
Július elején készült el a második anyagunk, az Ébredés. Ez egy 3 számos EP, ami szabadon letölthető a Soundcloud oldalunkról. Ezt a cuccot szeretnénk most leginkább promózni, és úgy tűnik, lesz is rá lehetőségünk a nyár hátralevő részében. Augusztus 19-én Berettyóújfaluban játszunk a Hatred Solution, a NewVillage Crew és a helyi legenda Szelephézag társaságában, 22-én első ízben léphetünk fel Budapesten a Rocktogonban, 27-én pedig ott leszünk Alsóörsön a VIII. Zorall Sörolimpián. Itt a Phoenix RT után csapatjuk 16 órától a Roxy kisszínpadon. De tervben van még szeptemberben egy debreceni tehetségkutató is, ha összejön. Talán a fent leírtakból is látszik, hogy nem zárkózunk el semmi elől, folyamatosan keressük a lehetőségeket. Na jó, azért a Vacsoracsatába nem mennénk. 🙂

Mennyire nagy az érdeklődés a zenétek után?
A tavalyi basszusgitáros keresés (és az ezzel járó lemondott bulik), na meg a bemutatkozó demónk (Álomféreg) totális visszhangtalansága eléggé letörte a lelkesedést a bandán belül, de ez az év szerencsére kárpótol minket minden téren. A most elkészült EP is ezt az előremozdulást hivatott segíteni. Meglátjuk, mennyire váltja be a hozzá fűzött reményeket. Ezúton is köszönet Mulicz Zolinak a türelméért és a rengeteg munkáért, amit belefektetett az anyagba! A kérdésre válaszolva, mostanában már megesik, hogy a szervezők keresnek meg koncertügyben és nem nekünk kell kilincselni, hogy XY előtt zenélhessünk félórát Pusztakotkodácson egy falunapon délután fél 5-kor (nem megbántva senkit). És szerencsére egyre többen keresnek interjúval kapcsolatban is. Ez azért eddig nem volt jellemző. Most pont akkora elfoglaltságot jelent a zenekarosdi, amekkorát még éppen elbírunk szabadidő, anyagiak és logisztika szempontjából.
Milyen elven működik a zenekar?
Tisztában vagyunk vele, hogy ezen a szinten a zenélés csak hobbi lehet, dollárcsrilliárdokat és gumicsöcsű celebcsajokat nem várunk a dologtól. Így harminc körül már nincsenek hiú ábrándjaink. Hogy Jimit (Jakab Imre gitáros) idézzem, „nyilván nem fogjuk kurvák seggéről felszívni a kokót”. 🙂
Ugyanakkor, mint már említettem, igyekszünk nyitott szemmel járni és nem elbújni a lehetőségek elől. Ha a működési elvünkre vagy kíváncsi, nincs nagy megfejtés: értékeset alkotni közösen, azt megmutatni olyanoknak, akik vevők rá, kilépni a hétköznapok mókuskerekéből és belefeledkezni a zenébe.

Mit gondoltok min kellene változtatni hogy még jobbak legyetek?
Olyan a büdös életben nem lesz, hogy mindenkinek bejöjjön, amit csinálunk. Az eltelt évek alatt kaptunk már jópár pozitív és negatív kritikát is, utóbbira példa, hogy modoros az ének, egyformák a szólók, nem elég feszes a dob… az ilyesmit (is) a helyén kell kezelni. A legjobb amit tehetünk, hogy tudomásul vesszük ezeket és megpróbálunk folyamatosan fejlődni. A tehetségkutatók egyébként nagyon hasznosak ilyen szempontból, rengeteg tanulság levonható a visszajelzésekből. Én is elmentem énektanárhoz az egyik ilyen után. 🙂

Sok zenekar van akik már úgymond kiöregedtek de még húzzák a zenei ipart! Ti hogy gondoljátok egy zenekart meddig érdemes csinálni?
Erre mit lehet válaszolni? Ismeritek a Black Sabbathot? Rolling Stones megvan? Judas Priest? Motörhead? Nem folytatom a sort. 🙂
Mi az amit mindenképp el akartok érni még idén?
Az idei évünk eddig úgy alakul, ahogy elterveztük, ezért inkább azt mondanám, hogy jó lenne jövőre eljutni néhány nyári fesztiválra. Legalább a közelünkben levőkre. Ja és néhány kritika is jólesne az Ébredésről, mert eddig gyalázatosan kevesen írtak róla ahhoz képest, ahány helyre eljuttattuk. (Köszönet és nagy-nagy pacsi Kiss Ákosnak és Szabó Armandnak, amiért megtiszteltek minket és szántak ránk időt egy-egy ismertető erejéig!)

Mit üzentek az olvasóknak, rajongóknak?
Rajongói Ákosnak vannak, nekünk barátaink és közönségünk van. Na de nem gecizek… Járjatok koncertekre, vegyetek zenét, pólót, támogassátok a zenekarokat, mert rengeteg jó banda van ebben a lenézett kis országban, akiket méltatlanul kevesen ismernek. Van élet a Tankcsapdán és az MR2-n túl is (megint csak nem megbántva senkit). Vigyázzatok egymásra és magatokra, tájékozódjatok, kérdezzetek és olvassatok sokat! Ürdöngvilla meg szigorú nézés.
Nagyon köszönjük a válaszokat! További sok sikert kívánunk, reméljük egyszer jöttök erre, és egy koncert beszámolót is adhatunk rólatok 😀

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

X