JINJER: Nincs már egy hét!! – Itt van a (majdnem) teljes line-up!

Nagyot futott az utóbbi években a Tatiana Shmaylyuk énekesnő vezette JINJER, szinte folyamatosan úton vannak, jelenleg is Nyugat-Európában turnéznak. A nyári turnéprogramba beillesztettek egy budapesti bulit, a Dürer Kertben fognak fellépni június 21-én.

Most már az sem titok, hogy a buli hazai vendégekén ott lesz majd a NOVA PROSPECT, a THE TUMOR CALLED MARLA és a LOST CONTINENT is. Ezzel majdnem teljessé vált a fellépők névsora, de csak majdnem. Egy zenekart még tartogatunk.

“Jelenleg  a 3. nagylemezünkön dolgozunk, melynek megjelenése novemberre várható,  de az első lemezelőzetes dalt már szeptember közepén szeretnénk kihozni egy videoklippel. A lemezkészítés mellett persze akad pár nyári koncert is, többek között a Nova Prospect zenekar első Rockmaratonos fellépése, ami július 14-én lesz 17.10-től a Hammerworld nagyszínpadon.”

Nova Prospect – Mentsd meg magad (Hivatalos szöveges videó):

“A Limbo City-re keresztelt új The Tumor Called Marla album a júliusi-augusztusi HammerWorld magazin extra CD-mellékleteként jelenik majd meg az Edge Records gondozásában. Az új énekesnővel operáló banda szerint letisztultabb, érthetőbb, lassabb és mélyebb dalok lesznek a lemezen.”

The Tumor Called MARLA – TMESIS (Official Music Video):

“A csellóval megtámogatott modern metált játszó Lost Continent zenekar “Antique” névre keresztelt legfrissebb anyaga a banda eddigi 5 évének egy kis lezárásakén került a közönség füle elé. De a zenekar nem tétlenkedik, a 2014-ben megjelent elsö nagylemezüket (A Divine Proportion) követően már dolgoznak a következőn is.”

Lost Continent – Napravágyó (Official Music Video):

További információk, menetrend hamarosan!

❒ A Hammer Concerts bemutatja:
JINJER
NOVA PROSPECT
THE TUMOR CALLED MARLA
LOST CONTINET
+1
2018.06.21.
Budapest, Dürer Kert

❒ FACEBOOK ESEMÉNY:
www.facebook.com/events/1820892304879279/

❒ JEGYLINK:
jegy.rock1.hu/jinjer-durerkert_20180621

❒ JEGYEK:
2499 Ft ▲ Early bird – 2018.05.31-ig (elfogyott!!!)
2999 Ft ▲ Elővételben
3999 Ft ▲ A koncert napján

❒ LINKEK:
www.facebook.com/JinjerOfficial/
www.facebook.com/NovaProspectHungary/
www.facebook.com/thetumorcalledmarla/
www.facebook.com/lostcontinenthun/

✔ Hammer Concerts Facebook oldal:
www.facebook.com/hammerconcerts/

✔ Hammer Concerts Instagram oldal:
www.instagram.com/hammerconcertshungary/

_____________________________________________

Szeretsz írni? Otthonosan mozogsz a rockzene világában? Vagy esetleg csak szeretnél te elsőként foglalkozni a legújabb hírekkel? Akkor téged keresünk!
A Haverock csapat keresi új tagját, aki segítene a sajtóinfók megírásában, szerkesztésében, közzétételében. Jó hangulat, közös ötletelések, és ha bármiben elakadnál, segítünk! Ha megtetszett a feladat, jelentkezz nálunk üzenetben.
Légy te is egy remek csapat tagja!

haverockkozosseg@gmail.com

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

X