Itt van a 3AD és első lemezük a Milk Overdose!

3AD zenekar Kolozsvárról (Románia). 2016-ban kezdett el együtt zenélni, a csapat tagjai

Jenei Deborah (vokál), Ballai Álmos (gitár), Jakab Ádám (basszusgitár), és Jakab Ákos (dobok).
Stílusuk röviden Thrash”n”Troll. A rock’n’roll

és a thrash metal szavakból lett összekeverve. Megjelennek benne keményebb, metalos riffek, de alapjáraton egy fogyaszthatóbb, bulisabb zenei világ találkozik benne a grunge-ra és a
rock’n’roll-ra jellemző hangzásvilággal.

 

Első koncertjük a Kolozsvári Magyar Napok kis színpadán volt, melyen azóta három alkalommal is felléptek. Első klubkoncertjük 2018 márciusában volt, a kolozsvári Flying Circus klubban, ahol a Teddy Queen zenekar elő zenekaraként léptek fel, a Generáció Party jóvoltából. Ugyanezen év júniusában az Apáczai Líceum épületavatóján felléptek a Loose Neckties Society elő zenekaraként. Októberben a La Tevi pubban a Metalon zenekarral adtak telt házas koncertet. Novemberben az Anna And The Barbies vendégei voltak a /Form Space klubban. 2019 jól indult a zenekarnak, ugyanis már januárban visszatérhettek a /Form Space-be, hogy a Kistehén elő zenekaraként. Júniusban az Artform összművészeti fesztiválon első díjasok lettek a zene kategóriában, ugyanakkor bejutottak az ópusztaszeri Helló Ugar! fesztiválra és a margittai Szabadság fesztre.

Ősszel sem unatkoztak, ugyanis októberben a Szilaj lovastanyán koncerteztek a Knock Out valamint a Zanzibár elő zenekaraként. Novemberben két koncertjük volt: első akusztikus koncertjük, a Planetárium cafeban. 2020 februárjában megismételték az akusztikus felállású koncertjüket a L’autre Café-ban, majd meghívást kaptak egy jótékonysági koncertre a United By Music Romania jóvoltából, ahol fogyatékkal élőknek szerveztek zenei tehetségkutatót és ők voltunk a vendégzenekar.

Ennyit a koncertjeikről, és a történetről, hiszen most itt vannak egy albummal, amit online formában érhetünk el:

Lemezről mondta a csapat:

 

2020 nagy projektje a zenekar számára az első professzionális hanganyag elkészítése. Már két éve tervben volt, hogy nekifogjunk, és a tavalyi év végén kezdtünk konkrétan ezzel foglalkozni, stúdiót foglaltunk, lemezborító terveket kerestünk. Január második hetében fogtunk neki a stúdiómunkának és kb 20 óra alatt vettük fel a 6 számot, amit tartalmazni fog a bemutatkozó EP-énk, ami 25 perces lett. Az eddig elkészült összes saját számunk rajta lesz, az első 2018 nyarán lett bemutatva, az utolsó 2019 nyarán. A hanganyag munkáit a kolozsvári Corvin Recording stúdióban készítettük Szedlacsek Nimród hangmérnökkel, a lemez borítóját Kusztos Attila grafikus készíti. A kiadvány címe Milk overdose lesz, nyersfordításban ,,Tej túladagolás” (az egyik számunk után kapta ezt a címet). Ez a cím meghatározza a számok tematikáját nagy vonalakban, tehát a tej, mint az élet metaforája és ennek a túladagolása. Ezt járja körül minden dal különböző megközelítésekből. Az albumot április 20-tól lehet hallgatni a közösségi médiában és a nagyobb zene streamelő oldalakon.

Az album online elérhetőségei:

Spotify , Apple music , Bandcamp , Soundcloud

 

 

 

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

X