Pár nappal ezelőtt jelent meg a Gazemberek klipje, ami a Vörös Démon névre hallgat.
„Vad vagy mégis játszol a kéjjel, szívbe markoló szenvedéllyel, tépj szét, mert így szép, mindenem a tiéd, minden éjjel!”
A mottójuk is lehetne ez a pár sor, ami a „Vad vagy” című saját számukban szerepel.
Gazemberek.
Valahol azok vagyunk mindannyian, legalábbis a társadalom szemében. Haverok, bulik, szabadság, és „szeszben úszó kalandozások”, ahogy egy másik dalukban írták. És persze a nők mindenek felett. Ezek motiválják őketket, ezek mozgatják a fantáziájukat, ezt élik át a zenéjükkben.
“2014-re sikerült az első felállással összeverődnünk, hiszen egyet akartunk. Azt a dallamos, húzós dübörgést hallani minél többször, amikor a lábad mozgása követi a zene ritmusát, akkor is, ha csak a pultnál ülve egy sör mellől hallgatod. Amit játszunk, az bulizós Rock&Roll a mocskosabbik fajtából. Nincsenek kristálytisztára lecsiszolt riffek és dalszerkezetek, sokszor csak ott és akkor, a koncerten szólal meg abban a változatban egy-egy dal. Ahogy mondani szoktuk:,,Ezt érezni kell…” 🙂 A szövegek egyszerűek, de mocskosul őszinték, onnan legbelülről jönnek, az ösztön és a szenvedély hazájából. Négyen vagyunk, de keresünk egy ötödik tagot is, mert így tudunk kellő erőt, és dögöt vinni a hangzásba, a megszólalásba. Gábor a dobos, és Laci a basszeros már több zenekarban játszottak együtt, ők kezdték el Junkuncz Tomival ezt az egészet. Végül megérkezett Pecsők Laci az énekes, Kozsa Tomi pedig a ritmusgitáros szerepére, de Tomi sajnos már nem tagja a zenekarnak. Elindultunk, hogy hírt adjunk egy életérzésről. Célunk, hogy ugyanazt a lendületet, energiát és vágyat adjuk át és ugyanazzal az odaadással játsszunk a legkisebb klubtól egészen a nagy fesztiválokig mindenhol.”
Haverock a klipről:
Dallamos hangzás, nem egy túl bonyolított videoklip. ez az első meglátásunk. A szöveg a szabadság, a szerelem, a tűz, a lángolás. Mint minden zenekarnak, nekik is van hova fejlődni. Bíztassuk őket egy like-al, kedvelésseé, megtekintéssel.
Gratulálunk a zenekarnak a kliphez, és sok szerencsét kívánunk továbbra!!!
Elindult a ll. Haverockerek verseny!
Amatőr zenekarok jelentkezését várjuk az info@haverockkozosseg.hu
e-mailre. További infók ugyanezen az e-mailen, vagy a itt: