ITT A G.BLOCK 23

Hello Világ!

Megkerestek minket, így természetesen veletek is megosszuk közölni valójukat! ITT A G.BLOCK 23

A G.Block 23 zenekart(Makai Zoltán – ének, Preil Tibor – gitár/vokál, Zelizi László – gitár, Torma Mihály – basszusgitár, Békési László – dob) 2012. májusában alakítottuk Tatabányán, az ”ős”Ideas zenakar alapítótagjaiból.

A zenekar nevén sokáig gondolkodtunk, volt rengeteg ötlet, de végül az jutott eszünkbe, hogy az a hely, ahol együtteseinkkel lassan húsz éve próbálunk, és annyi szép emléket adott nekünk bőven megérdemel annyit, hogy elnevezzük róla az új zenekarunk. A banda neve így lett G.Block 23 (azaz Garage Block 23).

Front borító

Stílusunkat tekintve, hozzuk valamelyest a ”régi énünket” a gitárjátékok, ritmusok terén, amit kicsit rockosabb köntösbe csomagolunk, de keményebb megszólalással. Mi azt mondjuk magunkról, hogy – a fentebb említettek nyomán – jófajta garázsrockot játszunk a saját felfogásunkban. Így magunkra is akasztottuk a Block ’N’ Roll ”stílusjegyet”.

Elég sok koncerten vagyunk túl már a megalakulásunk óta eltelt közel 4 évben. Legutóbb például 2016. március 19-én volt szerencsénk fellépni Szombathelyen, a Moby Dick zenekar vendégeként.

Szintén 2016. márciusában látott napvilágot szerzői kiadásban első albumunk, mely a Vigyen tovább címet kapta, és 9 dal található rajta. A felvételeket magunk rögzítettük, a végső munkálatokat pedig Schmiedl ’Smici’ Tamás végezte el a soproni MD Stúdióban. Youtube csatornánkon többek között megtekinthető az album címadó dalának klipje is. Megtaláltok bennünket a Facebook oldalunkon (www.facebook.com/gblock23), vagy a www.gblock23.hu hivatalos weblapunkon is. Keressetek, hallgassatok és like-oljatok bennünket! Block ’N’ Roll!

Untitled-11-300x238

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

X