Ismerős Arcok

Ismerős Arcok

Wiki a Facebookról:

“Az Ismerős Arcok zenekar 1999-ben alakult. Az elmúlt 15 évben a 9 nagylemezük mellett 6 koncert DVD kiadványuk jelent meg. Ennek és az évi közel 120 koncertnek köszönhetően egyre ismertebbek az egész Kárpát-medencében. Az utóbbi évek egyik legtöbbet koncertező zenekara, akik nagy sikerrel szerepeltek már Kanadában, az Egyesült Államokban és Svédországban is. Dalaik témái közt a legjellemzőbb gondolatok: a család, a hazaszeretet és a közösségben való létezés fontossága. A Zenekar Éberálom című lemeze 2008-ban a MAHASZ eladási statisztikái nyomán aranylemez lett, 2009-ben pedig az év nagylemeze díjat kapta a budapesti Wigwam Rock Klub díjátadó gálán. A 2009-ben megjelent Lélekvesztő, valamint a 2012-ben kiadott Kerítést bontok albumuk jelölést kapott a 2010-es és a 2013-as Fonogram Magyar Zenei Díjátadó gálán, az év hazai klasszikus pop-rock albuma kategóriában. Az Ismerős Arcok zenéje és mondanivalója kiváló “alapanyag” olyan rendezvényeken ahol az esemény célja az egyetemes magyar kultúra ápolása és a hagyományok tisztelete.
Zenei sokszínűségükre jellemző, hogy a hagyományos rock koncertek mellett számtalan akusztikus előadást is adnak kiegészítve az erdélyi és az egyetemes magyar irodalom remekműveivel. A zenekar repertoárjában kizárólag saját szerzemények valamint népdal és versfeldolgozások szerepelnek.
Évek óta kedvelt és népszerű fellépői a hazai rock, pop, motoros és gasztronómiai fesztiváloknak, város- és falunapoknak, kiemelt ünnepi rendezvényeknek, hagyomány őrző találkozóknak. A zenekar dalszerzője és énekese – Nyerges Attila 2012-ben a Magyar Érdemrend lovagkeresztje kitüntetésben részesült.”

Zenekar tagjai:

NYERGES ATTILA – ének, gitár
PRÁDER VILMOS – gitár, ének
KOVACSIK TAMÁS – dobok
GALAMBOS NÁNDOR – basszusgitár
TÁNCZOS ISTVÁN – szaxofon, ének
LECZÓ SZILVESZTER – billentyűs hangszerek
És most, amiért ez az interjú létrejött: Április 17.-én Szombathelyen tart jó kis bulit a zenekar! Várnak szeretettel mindenkit. Jó koncertnek ígérkezik, hisz a zenekar arra készül, hogy  eljátszák az elmúlt 15 évük legnagyobb siker számait. Betekintést nyújtanak kicsit az új albumukba is, szóval mindenkinek ott a helye.

Jegyek 2400 Ft-os elővételi árban már kaphatók:
Mr. Kebab (Fő tér-Kőszegi utca sarok) nyitva: minden nap: 09.00-21.00 Jam Music Hangszerüzlet (Berzsenyi tér, Főiskola “D” épület mögött) nyitva: hétfő-péntek 10.00-12.00, 13.00-18.00, szombat: 10.00-12.00 Végállomás Klub, Kiskocsma nyitva: hétfő-péntek 13.00-22.30 Valamint a Végállomás koncertjei alatt is fent, a bejáratnál!

Interneten a jegyrendeles@ismerosarcok.hu címen.
Elővételes koncertjegyet a koncertet megelőző napig lehet vásárolni!
Kapunyitás: 20:00 óra
Jegyár a helyszínen: 2800 Ft

Interjú:

Mit terveztek erre az évre?

Az idei évre jó pár fellépéssel készülünk országosan , de regionálisan – Vas megyében – is sokszor találkozhat velünk a közönség.
Májusban Csempeszkopácson a Középkori hétvégén lépünk fel, amit júliusban követ az elmaradhatatlan – immáron 8. – Ismerős Arcok Tábor Csepregen.
Pár nappal később az AlteRába Fesztiválon forrósítjuk fel újra a hangulatot. Szeptemberben Zsírán majd pedig Hegyháthodászon a Mustrán szerepelünk, amit októberben egy Büki fellépés követ.
Az évet hagyományszerűen Szentgotthárdon a Kethelyi református kis-templomban, egy adventi csendes akusztikus koncerttel zárjuk.

Milyenek a koncerteken a zenekar, és a közönség kapcsolata?

Aki volt már Ismerős Arcok koncerten az pontosan tudhatja, aki pedig még nem, hiába mondjuk el sem tudja elképzelni.
A mi közönségünk a hosszú idő alatt egy baráti közösséggé formálódott, nevezhetjük akár egy nagy családnak is őket.
Ennek megfelelően olyan családias légkört teremtenek ahol a zenekarnak is sokkal könnyebb játszania, hiszen nem csak kritikus pillantások szegeződnek a színpadra, hanem baráti csillogó tekintetek és szempárok.
A koncerteket általában közös fotózások, dedikálások és baráti beszélgetések, alkalmanként pedig közös falatozások zárják.

Milyen bulira számítsunk tőletek Szombathelyen?

Mivel alapvetően rockzenekar vagyunk, ugyanazt a lendületes jól összeállított műsort láthatja és hallhatja a közönség mint amilyet megszokott.
A hely szellemének megfelelően itt inkább az állós és pörgősebb dalok kerülnek előtérbe egy két lírai zenemű kíséretében.
Újdonság erejével hathat viszont az ősszel megjelenő új lemezünkről bemutatásra kerülő pár dal is.

Láttam újra stúdióztok! Mit lehet erről tudni? Milyen albumra? dalokra számítsunk?

Valóban, elkezdődtek az új album stúdiófelvételei.
Jelenleg a dobfelvételnél tartunk, a többi hangszer pedig egy meghatározott tematika szerint kerül rögzítésre.
A dalok a továbbiakban is képviselni fogják a jellegzetes Ismerős Arcok arculatot, amelyek igényes szövegvilágra és dallamos, szerethető melódiákra épülnek.
Mivel sok zenész részt vesz a zeneírásban, egy sokszínű és az egyéniségünknek megfelelő stílusú és hatású dalokra lehet számítani.

Mit üzentek a lelkes Szombathelyi közönségnek? 

Várunk szeretettel minden lelkes rajongót és érdeklődőt április 17-én a Végállomásban.
A koncert a hangulatát tekintve felfogható egy tábori előkészítőnek is, ahol mi gondoskodunk a jó zenéről, a jókedvről és a hangulatról pedig a közönségünk.
Azt gondoljuk ezzel kapcsolatban nem lesz probléma, hiszen nem véletlenül Vas megyében a legerősebb az Ismerős Arcok rajongótábora.
Így hát kalandra fel! Veletek együtt ott lesz mindenki!


Köszönjük a válaszokat! Jó bulit és sok sikert a zenekarnak!
Haverock közösség

 

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

X