Meg persze olvashattatok a nemsokára startoló Alterába fesztiválról. (2015.07.14.)
A fesztiválon mi is részt veszünk, így ott találkozhattok velünk is kérhettek képet, vagy amit akartok. Persze normális kereteken belül!
Szóval Alterába, Ismerős Arcok! Gyertek nagyon sokan!!!
Szóval Alterába, Ismerős Arcok! Gyertek nagyon sokan!!!
Ismerős Arcok
Milyen okból látogat el a zenekar az Alterába fesztiválra?
Idén immáron másodszor lépünk fel az Alterába Fesztiválon.
Azt gondoljuk különösebb oka nincs a szereplésünknek azon kívül, hogy a zenekarunknak a legerősebb rajongói bázisa Vas megyében található.
Nem véletlenül rendezzük már 8. alkalommal Csepregen az Országos Ismerős Arcok Tábor-t is.
A szervezők úgy látják, hogy az alternatív zenei irányzatok mellett érdemes a dallamos, igényes rockzenét is felvenni a fesztivál zenei kínálatába, hiszen ezáltal egy sokkal szélesebb
közönségréteg fogja látogatni az eseményt.
Mire számítsanak a fesztiválra látogatók a zenekartól?
Ugyanarra lehet számítani mint korábban. A koncerten az elmúlt 15 esztendő legnépszerűbb dalaiból összeállított műsort hallgathatnak, kiegészülve az ősszel megjelenő új stúdióalbumunk néhány sláger-várományos dalával.
Milyen terveik vannak a zenekarnak az évre? és a nyárra?
Amint azt említettük is, az ősz folyamán jelenik meg az új lemezünk. Ennek jelen pillanatban a stúdiómunkálatai zajlanak.
Párhuzamosan dolgozunk és koncertezünk, hiszen tele van a nyári koncertnaptárunk jobbnál jobb fellépésekkel.
Ősszel lemezbemutató turnéra indulunk belföldön – amelynek egyik állomása Szombathely lesz – és a határon túlra, Erdélybe és a Felvidékre.
Mit üzen a zenekar a fesztiválra látogató nagyközönségnek?
Kíváncsian és izgalommal várjuk újra a találkozást a közönséggel, hiszen a körmendi Rába-part mindig is a szívünk csücske volt.
Korábban egy másik rendezvény kapcsán évről évre felléptünk itt, ezért számunkra a város valamint a régió nem idegen, hanem szinte “hazajárunk”.
Köszönjük a válaszokat! Mindenkit várunk a Körmendre!
Haverock közösség
Haverock közösség