A Last Breath zenekar egy kecskeméti formációja négy lelkes fiatalnak. Énekesük, Horváth Gergő különleges hangjával engem teljesen levett a lábamról. Az együttes tagjai között van Móczó Tamás, aki gitáron játszik, Kriminál István Áron, aki a srácok dobosaként erősíti a csapatot, és természetesen Kis Sebestyén nevét is meg kell említenünk, aki egy egészen különleges hangszerrel, egy csellóval szépíti meg a zenét.
A Last Breath unplugged, világzenei stílusirányzatú együttes. A zenekar különlegessége az, hogy a könnyűzene találkozik a komolyzenével számaikban. Ez úgy valósul meg, hogy az ének, elektroakusztikus gitár és dob mellé egy cselló társul. A zenekar tagjai mindannyian tanult zenészek, így a legminőségibb produkciót tudják hozni.
A karantén és a vírushelyzet ellenére is sikerült koncertezniük a tavalyi évben, és idén is hasonlóképp terveznek cselekedni. De nem kell elkeserednünk, ugyanis ameddig a korlátozások érvényben vannak, addig a srácok megpróbálnak minél több platformon megjelenni a médiában. Szeretnének újságban, rádióban és műsorban is szerepelni.
A zenekar két hónapja adott egy karanténkoncertet is, ami a YouTube-on most is elérhető.