Interjú a Velvet Moon zenekarral!

Első kérdés az lenne, hogy mi ez a műfaj pontosan?

Keszei József Dániel:
– A Velvet Moon egy szinkronizált diszkont rock and roll zenekar.
Egyszerű mondandó, egyszerű tálalásban, széles rétegeknek címezve.
Sokak szerint a rock and roll nyelve az Angol, és ezt párszor meg is kaptuk tanult pályatársainktól.
Ennek ellenére a Velvet dalok kizárólag Magyar nyelven szólalnak meg. Úgymond a műfaj szinkronizált verzióiként.
Emberi kapcsolatokkal a célkeresztben, azon belül pedig az ösztönök gyarló megnyilvánulásait a kirakatba helyezve.
Legyen szó egy érzésről, a szerelemről, vagy épp a politikáról.

Velvet Moon

Ahogy néztem Februárban voltatok 5 évesek megünnepeltétek valamilyen koncerttel?  Vagy csak kimondottan a zenekar ünnepelt? Ja és utólag Isten éltesse sokáig a zenekart!

Varga Patrik:
– Természetesen egy zenekar életében a jubileumok nem múlhatnak el a közönség nélkül.
Március 14.-re toltuk az ünnepet, mikor is együtt hirdetjük az igét Szombathelyi haverjainkkal, a Vadvágány zenekarral.
Néhány arc is beszáll pár dal erejéig, köztük olyanok is, akik az öt év során megfordultak a zenekarban, mára viszont az élet más irányba sodorta őket.
Szóval március 14. Celldömölk, Sörgödör.

Mikor lesznek a következő koncertek? nagy bulikra számítotok?

Ilcsik Bence:
– A zenekar rengeteg meghívással bír.
A klubok mellett nagy fesztiválokon is tiszteletünket tesszük, mint például a Cell-Rock Fest májusban, vagy a méltán világhíres Megyer Camp Fesztivál a nyár elején.
Klubkoncertek szintjén pedig még e hónapban láthatóak leszünk a Zorall, majd pedig Karai Anna elő zenekaraként.

Hobbi amit csináltok? vagy komolyan gondoljátok?

Keszei József Dániel:
– Hobbi zenekarként nem működnénk.
Soha nem is tettük. Számunkra értelmezhetetlen ez a kifejezés.
Egy zenekar léte megköveteli a munkát, az energiát, az időt.
Nem mondom, hogy maximális energiával dolgozunk, de haladunk az irányába.
A hobbi meg maradjon meg a bélyeg, vagy a lepkegyűjtők nemes társaságának.

Várhatunk tőletek mostanában új zenéket? vagy most a koncertekre hajtotok?

Varga Patrik:
– Az öt évet végig koncerteztük. Ez ezután sem lesz másképp.
Közben persze folyamatosan születnek a dalok, melyeket élőben már megismerhetett a közönség.
A cél az, hogy megfelelő minőségben rögzítsük, így szélesebb körben is ismertté tegyük a dalokat.
A két dolog együtt működik nálunk. Új dalok, és koncertek ezerrel.

Ha lesz új dal, mikor? mit lehet tudni róla?

Ilcsik Bence:
– Április elején kezdjük rögzíteni a dalokat, ahol is 10 új szerzeményt kívánunk albumba foglalni.
Elöljáróban legyen elég annyi, erősen 18+ -os lesz.

Köszönjük a lehetőséget a Velvet Moon zenekarnak!

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

X