“Imádtuk azt a mocskos XX. századot”

Hello Világ!

 

„Imádtuk azt a mocskos XX. századot” – Beatrcice & Sex Action újra együtt a Barba Negrában

Sex Action_Beatrice_Barba Negra

Nagy Feró és a Beatrice idén áprilisban ünnepli az „Utálom az egész XX. századot” lemez megjelenésének 25. évfordulóját. Ennek apropóján április 2-án minden rajongót a Barba Negra Music Club-ba hívnak, egy őrületes időutazásra, múltidéző bulira.

1991-ben, a Beatrice harmadik nagylemeze „Utálom az egész XX. századot” címmel jelent meg. Ez volt a zenekar történetének legnagyobb alkotása, ami több mint 500 000 darabban kelt el, és így platinalemez lett. A lemezen tíz felvétel szerepel, a legelső közülük a „XX. század” című dal. A „Nyolc óra munka” is ezen az albumon jelent meg, amiből kisfilm is készült olyan neves színészek társaságában, mint Pécsi Ildikó és Garas Dezső. A dal azóta a Beatrice legnagyobb slágerévé nőtte ki magát.

DSC_0031

Az áprilisi koncert további érdekessége, hogy színpadra áll a Sex Action is. A két zenekar 25 évvel ezelőtt rendezte mára legendássá volt országjáró turnéját. A koncert ennek az évfordulónak is emléket állít. A Beatrice a koncerten megemlékezik nemrég elhunyt volt gitárosára, Lugosi Lászlóra. Lugó gitárszólója nyitotta a XX. század lemezt, és ő írta az album dalainak egy részét.

Fergeteges bulira készülhetünk tehát április 2-án, a zenekar ígéri, hogy a repertoárban a teljes 91’es lemezanyag szerepelni fog, de emellett nem maradnak ki a közel 40 éves punk slágerek sem. ’Csapat vigyázz! Lépés indul’ a Barba Negra felé!

SAMSUNG CSC

Részletek:

Nagy Feró és a Beatrice – Sex Action koncert

Dátum: 2016. április 2. Helyszín: Barba Negra Music Club – Budapest – Prielle Kornélia utca 4. Menetrend:

20:00 Kapunyitás

20:30 Black Jack

21:15 Sex Action

23:00 Beatrice

Jegyárak: március 29-ig: 2 300 Ft

                 március 30-tól: 2 800 Ft

Jegyvásárlás: http://musicclub.barbanegra.hu/sexaction_beatrice_20160402

Facebook esemény: www.facebook.com/events/1116135888399120/

Untitled-11-300x238

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

X