Időutazás a rockzene klasszikusaival: Gidó ‘70

Időutazás a rockzene klasszikusaival: Gidó ‘70 – Best of Hard Rock koncert május 20-án a Barba Negrában

Gidófalvy Attila (Karthago, Gidó és a Fáraó, KGB) billentyűs, multihangszeres, énekes vezetésével a magyar rock / metal színtér prominens zenészei egy hangos és izgalmas időutazásra invitálják a rockzene kedvelőit május 20-án a Barba Negrába. Egy egyedülálló produkció keretén belül, három Hammond orgonával előadva csendülnek majd fel többek között a Uriah Heep, a Led Zeppelin, a Deep PurpleJimi Hendrix, a CreamSpencer Davis, a Black Sabbath, a Troggs, a Steppenwolf, a The Kings, a Grandfunk, és az AC/DC klasszikus dalai.

Gidó ajánlója:
“A rendezvény elnevezése egy kicsit poén, mert nem csak a már betöltött koromat jelzi, hanem a várható műsort is, ezért van alatta, hogy ‘best of hard rock’. Mi ugyanis kimondottan a hetvenes-nyolcvanas-kilencvenes évek legnagyobb külföldi hard rock nótáit játsszuk majd – egyetlen magyar zenekarként az Omegától a ‘Tízezer lépés’ is felcsendül majd (ahogy tavaly, a Barba Negrás szülinapi bulimon is), hiszen most is meg fogunk emlékezni a már eltávozott kollégákról. A plakátfotó is ennek az időutazásnak a jegyében készült, csak mi nem visszafiatalodtunk, hanem előre öregedtünk… az elkészítéséhez igénybe vettünk egy kis gépi/program segítséget – úgy nézünk ki, mint a középkori alchimisták. (nevet) Persze, ez is egy kis geg, de legalább figyelemfelkeltő.” 

Gidó partnerei a koncerten: Zeffer András (Mobilmánia, RockBand) és Jankai Béla (Triász, B52) – billentyűk, Takáts Tamás (Karthago, TTBB, iLAND) – ének, Kiss Zoltán Zéro (Karthago, Gidó és a Fáraó) – basszusgitár, Donászy Tibor (Mobilmánia, Zártosztály) – dob, ifj. Gidófalvy Attila (Gidó és a Fáraó) és Németh ‘Power’ Sándor (Power) gitár.

Vendég a B’Xenon Band.

“Számomra megtiszteltetés, hogy a Barba Negra szárnyai alá vette ezt a rendezvényt, és mindig örülök, hogy ha ott játszhatok. Hosszú idő óta ez az egyetlen igazi rock szentély Budapesten, ahol a zenekarok is meg vannak becsülve, és a közönség is kiváló körülmények között szórakozhat. Most is színes programmal készülünk, egy bő másfél órás zúzda várható tőlünk. Ahogy mondani szoktam: Harcra fel, győzni kell – zenével!” 

Az esemény oldala:
GIDÓ ’70 – BEST OF HARD ROCK // Barba Negra Red Stage
www.facebook.com/events/521656320137196

Jegyek:
https://jegy.rock1.hu/gido-70_best-of-hard-rock_20230520

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

X