ICENAP – megjelent a zenekar legújabb videoklipje Dispirit címmel

Október 29.-én megjelent az ICENAP zenekar második kislemeze Dispirit címmel, illetve az album címadó dalához egy videoklip is készült.

A zenekar egyébként 2019 nyarán állt össze: Kádár Robi, a gitáros új tagokat keresett a Dolor nevű bandába, ahova jelentkezett Farkas Zsombor dobos, Dési Kristóf basszusgitáros és Tóth Martin énekes is. Már a legelső próbánál rájöttek, hogy a másabb hangszerelés új bandát igényel – ekkor született meg az ICENAP. Nem is tétlenkedtek: az elmúlt évben dalokat írtak, kiadtak egy kislemezt, amelyhez tartozik videoklip is és egy nyári ,,házon belüli” akusztikus session videót is.

Első koncertjüket 2020 szeptemberében, a székesfehérvári Yippi Feszten volt, a Shell Beach és a Téveszme társaságában. Ezt az Analog Music Hall Rock/Metál tehetségkutatója követett, ahol a zsűri és a közönség szavazatai alapján is az elődöntőbe kerültek. A legutóbbi koncertjükön a Watch My Day zenekar előzenekaraként léptek fel; a következő koncertjük pedig november 12.-én lesz az Analog Music Hall tehetségkutatóján. Az esemény Facebook linkje: https://www.facebook.com/events/3661601127197939/

ICENAP

A zenekar jobban kedveli a kilencvenes és a kétezres évek korai időszakára hajazó hangzásokat, mint a modernebb, sterilebb megszólalásokat. Inspirálja őket például a Slipknot, a korai Deftones-lemezek, a Spineshank, a Staind, a fiatalabb zenekarok közül a While She Sleeps vagy a Blood Youth, de hat rájuk még Denzel Curry is.

A Dispirit volt a legelső dal, amin dolgozni kezdtek, rögtön a megalakulás után – ez idő alatt rengeteg változás ment végbe. Témája a az ,,energiavámpír” jelenség, ami a negativitás kultúrája: ez napjainkban sajnos sikeresen mérgezi a mentális közhangulatot. A dal üzenete pedig az, hogy a depresszió márpedig nem divat, hanem betegség – erre oda kell figyelni.
A Dispiritet Budapesten rögzítették a Pinewood Stúdióban, a videoklipet a MOME-n forgatták, ezt a zenekar gitárosa, Kádár Róbert rendezte és vágta.

Követni tudjátok őket az alábbi linkeket:
Facebook: https://www.facebook.com/icenap.music/
Instagram: https://www.instagram.com/icenap__/
YouTube: https://www.youtube.com/channel/UCjvOuL4dpDLvmV6q1_Reb9w

A mi elérhetőségeink:

Facebook: https://www.facebook.com/haverockkozosseg
Instagram: https://www.instagram.com/haverockkozosseg/?hl=hu
Weboldal: https://www.haverockkozosseg.hu

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

X