ICENAP: megjelent a The Signed

2021. augusztus 26.-án jelent meg egy exkluzív premier keretein belül a Metal.hu-n a 2019-ben alakult, budapesti ICENAP zenekar legújabb, egyben harmadik kislemeze, The Signed címmel, amihez egy videoklipet is forgattak. Ezt alább meg tudjátok tekinteni.

,,Új kislemezünk, a The Singed az elmúlt időszak kétségbeesett kilátástalansága, valamint egy közeli hozzátartozóm távozása ihlette. Lényegében egy evilági üzenet azoknak, akik már nem lehetnek itt velünk.

A saját készítésű videóklipet a festői Mátrafüreden forgattuk, és ahogyan az eddigi videóinkat is, ezt is gitárosunk, Robi rendezte, valamint az utómunka is az ő keze munkáját dicséri.

Az ICENAP zenekarban már hagyománynak számít, hogy minden nyáron elvonulunk egy természetközeli helyszínre és onnan valami alkotással térünk vissza, tavaly ez egy tiszaroffi akusztikus session videóban képeződött meg, most pedig a The Singed klipjét készítettük el ilyen indíttatásból. A mátrafüredi helyszín egyébként azért is kifejezetten fontos számunkra, mert a zenekarból a dobosunk kivételével mindnyájan a Mátra közelében nőttünk fel (Robi egyébként pont Mátrafüreden), jómagam pedig mai napig heti rendszerességgel látogatom a hegység zegzugait.” – írja a zenekar.

A zenekarról egyébként volt már szó az oldalon, a keresőbe beírva a banda nevét megtaláljátok ezeket a cikkeket.
Addig is, itt tudjátok őket követni:
Facebook: https://www.facebook.com/icenap.music/
Instagram: https://www.instagram.com/icenap__/

Minket pedig itt találhattok meg:
Facebook: https://www.facebook.com/haverockkozosseg
Instagram: https://www.instagram.com/haverockkozosseg/

 

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

X