Hétvégi buliajánló!!! Hetedik ég, Fatal Error!!!

Kedves Hetedik Ég és, Fatal Error rajongók!!! Szombaton a Végállomás klubban nagy bulira számíthatunk, ennek apropójából készítettünk a Hetedik Ég, és a Fatal Error zenekarral egy interjút, amit most itt, csak nálunk olvashattok! Ma Hetedik Ég, Fatal Error,  szóval figyelj, olvass, hallgasd 🙂 (meg persze minél többen menjetek el a bulira)

Válaszokat köszönjük Kiss Gábor, Thor-nak a Hetedik Ég zenekar basszusgitárosának, és Balázs Mihálynak a Fatal Error zenekarból.

Hetedik Ég

Mit tudhatunk a zenekarról?

Először is köszönjük a megkeresést, és sok szeretettel köszöntjük a közösség tagjait és a kedves olvasókat.
Hát nagyon röviden: zenekarunk az Eleven Hold első három lemezének a dalait dolgozza fel az eredeti énekessel Zselenszky Tamással, Nappal. Célunk semmiféle képpen sem az, hogy konkurenciái legyünk a mostani Eleven Holdnak. Egyszerűen egy hiánypótlásról van szó. Az Eleven Hold pedig jelenleg is aktív zenekar, fantasztikus zenészekkel. Persze fel lehet úgyis fogni, hogy ez egyfajta tisztelgés előttük is. Amúgy minden fontos információt megtaláltok a facebook oldalunkon valamint a hetedikeg.hu honlapon is.

Láttam turnétok során kétszer is jöttök Szombathelyre! Ennek van valami oka? Vagy véletlenül került be kétszer?

Igen ez egy érdekes kérdés. A június 6-ai fellépés már év elején lekötésre került a nagyszerű Végállomás klubbal. Mindenképpen hazai pályán szerettük volna a debütáló koncertet megtartani. A Magyar Dal napjára meg kb egy hónapja érkezett a megkeresés. Ami egyrészt hatalmas megtiszteltetés, a másik részről viszont olyan emberekhez is eljut így a zenénk, akik nem ismerik sem az Eleven Hold dalait. Az hogy ez éppen Szombathelyen történik, szerintem semmivel sem befolyásolja azt, hogy júniusban már játszottunk itt, hiszen a klub koncertre az jön el, aki érdeklődik a zenekar után, míg egy ilyen eseményen, mint a Magyar Dal Napja sok emberhez jut el. Lehet éppen csak arra sétálnak és megállnak meghallgatni, de biztos, hogy sok barátunk is ott lesz, hiszen rajtunk kívül is sok zenekar lesz, akiket nagyon érdemes megnézni. És lehet, hogy az idei évben lesz még ezeken kívül is szombathelyi fellépés! De erről is időben tájékoztatunk minden kedves érdeklődőt!

Mit várhatunk tőletek az idei nyáron?

Szerencsére rengeteg megkeresést kapunk, és igyekszünk minden felkérésnek eleget tenni. Mindenfélekép két részre kell bontani a koncerteket. Vannak a klubkoncertek, és vannak a fesztiválok.
A klubkoncertek előnye, hogy kicsit kötetlenebb, nincs kötött műsoridő, és adott esetben van elég idő normális hangszeres beállásra is. A fesztiváloknak természetesen más hangulata van, és jóval több embert érhetünk el a zenénkkel, mint egy klub koncerten. Azonban a fesztiválokon szigorú műsoridő van. Amit ígérni tudunk, hogy azok az emberek akik nem jutottak el anno egy Eleven Hold koncertre, azok újra átélhetik azt a hangulatot, és együtt énekelhetnek velünk.
Mire számítson a közönség Június 6.-án?

A szombati koncert nem csak azért lesz különleges, mert ez a debütáló koncertünk, hanem mert olyan barátainkat hívtuk meg vendégnek, akik a saját műfajukban kiemelkedőek és mégis illik a mi zenekarunk által játszott zenéhez. Ők nem mások, mint az indie/folk/alter zenekar a Karak, a másik zenekar pedig a ceglédi Fatal Error zenekar, akik azon kívül, hogy lemezbemutató koncertet tartanak, valószínűleg le is bontják az egész színpadot. Tehát garantáltan nagy show lesz. A fellépési sorrend is azért alakult így, hogy legyen még színpad, amin játszunk! Haha!

Mit üzentek a rajongóknak?

Kedves Barátaink vagy leendő Barátaink! Nagyon sok szeretettel várunk benneteket bármely koncert helyszínen. Kövessetek minket facebookon is, hogy minden információt első kézből kapjatok meg.
A Haverock közösségének pedig kitartást és sok sikert kívánunk! R’n’R!

Fatal Error

Volt már egy interjúnk veletek! Mi újság veletek azóta? hogy telnek a napjaitok?

Köszönjük szépen, egészen jól telnek. Mióta kijött az első nagylemezünk, ezerrel azon vagyunk, hogy minél több emberhez eljuttassuk, plusz videoklipeket csinálunk.
Emellett természetesen a zenekar egyetemista fele ezerrel vizsgázik, mivel most van a vizsgaidőszak közepe. Alig várjuk, hogy elengedhessük magunkat.


Mit tartogattok az idei nyárra?

Természetesen ott leszünk pár nyári fesztiválon, mint például az EFOTT, vagy a Hegyalja, emellett sokat szeretnénk utca zenélni, és írni az új dalokat.
Igaz, hogy most jött ki a nagylemezünk, fejben már a következőnél járunk.


Láttam a Gonoszak balladája elég nagy megtekintési számot ért el! Mit gondoltok mi ennek az oka?

Igyekeztünk olyan videoklipet csinálni, amely megragadja valamilyen módon az embereket. Egyrészt az volt a célunk, hogy a kisugárzásunkról, megjelenésünkről legyen egy ilyen fajta lenyomat, másrészt pedig kicsit felrázni az embereket, hogy “HÉÉÉ ITT VAN 5 HÜLYEGYEREK, AKIK NEM HAGYJÁK, HOGY A SEGGEDEN ÜLJ!”
Azt hiszem, hogy ez valamilyen szinten be is jött. Összességében jó kritikákat kaptunk. Természetesen, aki nem szereti a kiabálós, pörgős punk zenét, annak kevésbé tetszik, de aki tudja mi a Fatal Error, annak remélhetőleg tudjuk hozni azt az érzést, amit közölni akarunk 🙂

Merrefele láthatunk még titeket?

Járunk erre-arra. Aki kíváncsi, az minden információt megtalál a Facebook-oldalunkon. Csak hogy pár helyet mondjak: Szombathely, Körmend, EFOTT, Hegyalja, Budapest, Sopron.
Emellett természetesen folyamatosan készülni fognak az új dalok, úgyhogy legtöbb időt a próbateremben fogjuk tölteni.


Mire számítson a Szombathelyi közönség?

Igyekszünk minél nagyobb bulit csapni, hogy a hétköznapokból kirángassuk a hallgatóságot. Az új albumunkról fogunk játszani sok számot, de lesz a repertoárban a régebbi anyagainkból is egy-két dal.
Természetesen a műsorban kiemelt szerepet kapnak a klipes dalaink 🙂


Mit üzentek az olvasóknak?

Azt, hogy köszi, hogy eddig végigolvastad az interjút, remélhetőleg találkozunk a Végállomásban, vagy valahol máshol a közeljövőben!

Köszönjük a válaszokat a zenekaroknak, és a Hetedik Ég-nek a jókívánságot! Fatal Error kitartás a vizsgákon!
 🙂
Haverock közösség

 

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

X