Haverockerek verseny – Interjú a Mari és az ábrándos zendülőkkel!

A Haverockerek versenyen induló zenekarok közül a talán a legkülönlegesebb névvel rendelkező bandával, a Mari és az ábrándos zendülőkkel készítettük a következő interjút. A tagok többsége éppen 40 éves, de van egy fiatalabb tagjuk is, a 23 éves dobos, Bence. Nyárra tervezik az első lemezük kiadását. Ide kattintva tudtok rájuk szavazni a tehetségkutatón!

Honnan ered a Mari és az ábrándos zendülők név?

A nevünk onnan jött, hogy az énekesnőnket Annamáriának hívják, innen a Mari. Az ábrándos arra utal, hogy hajlamosak vagyunk ábrándokból terveket szőni, a zendülők pedig azt mutatja, hogy nem feltétlen akarunk megfelelni az általános elvárásoknak.

Mutassátok be magatok néhány mondatban, mit érdemes tudni rólatok?

A zenekar 2015-ben alakult. Idén januárban lecserélődött a gitárosunk, májusban pedig a dobosunkat váltottuk le. Így májustól új lendületet vett a banda. Dobosunkat, Bencét kivéve, aki 23 éves, a zenekar többi tagja éppen elmúlt 40 éves, de mindannyian úgy érezzük, hogy mostanra lettünk elég érettek ahhoz, hogy a zenénkkel őszintén kifejezhessük magunkat.

Ki írja a dalszövegeiteket, és mi inspirálja egy-egy dal megszületésekor?

 A dalokat a basszusgitáros, Sutus Imre írja. Új dal általában úgy születik, hogy egy jelentősebb lelkiállapot, vagy egy érzés, vagy hangulat megfogja a dalszerzőt, és ő kiönti magából egy nyers formába. Utána összegyúrjuk a gitáros Nagysolymosi Attival és a zenekarral. Arra törekszünk, hogy senkinek se kelljen kompromisszumot kötni az új szám kialakulásakor. Kedvenc témáink az emberek kimondatlan gondolatai, olyan dolgok, amikről az emberek szívesen beszélnének, de nem illik vagy gáz róla beszélni, de van, hogy egy saját sztorit mesélünk el.

A lassabb, vagy a pörgősebb számok állnak hozzátok közelebb?        

 Lassabb vagy pörgősebb számok? Ez így nincs meghatározva, mindig a szám témája, hangulata dönti el, hogy milyen lesz a tempó.

Van olyan előadó/zenekar, akit példaképeteknek tekintetek?

Példaképek vagy ihletforrások között van a 30Y, Anna & the Barbies, Quimby, Kispál és a Borz, Péterfy Bori és a Love band, Európa Kiadó.

Milyen gyakran próbáltok? Hogyan zajlik egy-egy próba?

 A próbák kéthetente vannak, de közben is ötletelünk, hogy a próbákon már csak kicsit kelljen igazítani a számokon.

Miben rejlik a zenekarotok egyedisége?

A zenekar egyedisége szerintünk abban rejlik, hogy próbáljuk nem követni a trendeket, és a klasszikus megoldásokat és úgy akarunk fogalmazni, hogy az érdekes és meglepő legyen. De ezt majd a közönség dönti el, hogy mennyire sikerült jól.

Miért éppen a Promó hang című számmal neveztetek?

A Promó hang című számunkkal neveztünk, ami 4 szám montázsa és az egyik fellépésünk élő felvétele. Nevezhettünk volna valamelyik házi stúdiónkban felvett számunkkal is, ahol ki van “vasalva” az ének és be van állítva minden hangszín, de úgy gondoltuk, ez így hiteles.

Mik a terveitek a jövőre nézve?

 A jövőre nézve szeretnénk nagyobb ismeretséget szerezni és a nyár végére kiadni az első lemezünket.

Miért érdemes rátok szavazni a Haverockerek versenyen?

Hogy miért érdemes ránk szavazni? Hm. Talán, mert másfelől közelítünk a zenéhez, talán, mert érdekesek vagyunk, talán, mert szeretnétek minket élőben is látni, hallani.

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

X