Haverock verseny- PNR interjú!

Az éppen zajló versenyünkre rengeteg jelentkezés érkezett. Bemutatjuk nektek a PNR csapatát, akik válaszoltak kérdéseinkre.

A PNR zenekar “Rocksystem” névvel indult, 2 azaz két ember zeneszeretetéből. Kb. 10 éve.
Akkor még csak ismerkedtünk a hangszerekkel, megpróbáltunk minél hamarabb legalább 5 tagúra bővülni, ez megtörtént. Főként magyar feldolgozásokkal foglalkoztunk. Az első évek természetesen azzal teltek el, hogy egy elfogadható fél órás- 50 perces koncertanyagot össze tudjunk állítani úgy, hogy az megfelelő minőséget képviseljen. Természetesen (mint minden zenekarnál) tagcserék történtek, aztán a név sem tetszett igazán, így nagy nehézségek árán megszületett a mai PNR név. Miért PNR? Perfect Name néven futottunk egy időben, amikor aztán személyes okokból úgy döntöttünk, hogy abbahagyjuk, de ha nem is abbahagyjuk, szüneteltetjük a tevékenységet. Rövid idő elteltével (1-2 hónap) mindenkinek hiányzott a vasárnap délelőtti zene… Így “újraalakultunk”, ezt jelenti az “R” betű… Tehát Perfect Name Reborn, PNR a végleges.
Sok helyen megfordultnk, köszönhetően a falunkban működő REVANS zenekarnak. Velük együtt jártunk zenélni. Egyre több tapasztalatot szerezve próbáljuk megvalósítani a terveinket. Mára megtaláltuk saját stílusunkat, ennek köszönhetően megszületett az első dalunk “Figyel a világ” címmel.

Terveink a csapattal.
Szeretnénk elérni, hogy szeressék az emberek azt, amit csinálunk és ha egyszer is hallottak már minket, pozitív élményként emlékezzenek vissza rá, esetleg érdeklődjenek a tevékenységünk iránt.
Mellette szeretnénk megőrizni azt a baráti, mármár családias légkört, ami kialakult a közönség és a zenekar között, illetve zenekaron belül.

Miért jelentkeztünk?
Ez az első “verseny” a zenekar életében, gondoltuk miért ne próbáljuk ki magunkat, mit veszíthetünk…

Miért szavazzanak ránk?
Fogós kérdés.. Egyszerűen, ha szimpatikus a zenekar, illetve ha tetszik amit képviselünk, szavazzanak ránk…

Szavazz egy Like-al, ha neked is tetszik a PNR csapat!

 

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

X