Hatalmas buli robbant a Haverock közösség születésnapján!

Idén februárban tartotta weboldalunk az ötödik születésnapját. a Koncert már májusra volt tervezve, de sajnos a covid19 közbe szólt. Szerencsére velünk voltak ott fenn, és még nem korlátozták le a bulikat. Ennek köszönhetően szeptember 12-én szombaton sikerült megtartani a várva várt ünneplést. A koncert családias környezetben zajlott, végre összejöhettek újra egy bulin a barátok. Elsőként a Lovecrose zenekar lépett a színpadra. A zalaegerszegi csapat megszokott lendülettel, és színvonallal söpörte le a színpadot. Kellőképpen bemelegítették a helyszínt a következő fellépőknek. Nagyon sok dalukat eljátszották, amiket a közönség együtt énekelt a csapattal. A zenekarnak egyébként novemberben jelenik meg új albuma, erről ide kattintva olvashattok.

Smoking Frog

A Lovecrose zenekart a szombathelyi Smoking Frog követte. Ők is hasonlóan jó bulit csaptak, ami nem véletlen, hiszen várták ők is hogy újra a Végállomás színpadán lehessenek. Külön szeretnénk megköszönni a csapatnak, hogy a buli alatt többször is megemlítették az oldalunk, hiszen ezért is gyűltünk össze. A zenekar pár tagjának indult egy új projekt, ami a Free Park nevet viseli. Nézzetek utána ennek is ITT!

New Friend Request

Zárásként a pesti New Friend Request lépett a színpadra. Számukra is különleges volt a buli, hiszen most mutatkoztak be nálunk először a Végállomásban. Őket is sokan várták a közönség soraiból, és szívvel fogadták nálunk. Sokan ismerték a fülbemászó dalaikat és tomboltak a zenére, így aztán bízunk benn hogy találkozunk még velük.

Köszönjük minden fellépőnek, hogy együtt ünnepeltünk!
Köszönjük a Végállomás klubnak a helyet, és a szervezést!
Köszi hogy eljöttetek, ás támogattátok az élőzenét!

További képeket ITT találtok!

Itt pedig megnézhetitek az összefoglalót a koncertről:

 

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

X