,,Ha valamitől megijedek, azt meg kell csinálni.” – új The Devil’s Trade dal jelent meg

Makó Dávid megmutatott egy zenét az új lemezről, amely augusztusban jelenik meg. A lemezen 11 dal található majd. Ez a dal majdnem meg sem született, de szerencsére hallhatjuk. Az új lemez számai az Alpokban, a ,,Vas Csúcs” árnyékában születtek meg egy elvonulás alkalmával. Dávid az előző albumhoz képest zeneileg és mondanivaló szempontjából megnyugvást talált szerencsére, ám a szomorú, depresszívebb témákat sem hagyta el. Az elsőként megjelent szám – amely az elhunyt nővéréhez szól – a ,,Dead Sister” címet viseli.

„Ahogy a dalszerzés során is sokszor tapasztalom, hogy csak az elkészülte után értem meg miről szól a dal, ezzel a népdallal is hasonlóan alakult a kapcsolatom.” – mesélte Dávid. Azt is elárulta, hogy nem szeretett volna egy újabb népzenei átiratot a készülő lemezre, ám az élet ebbe is beleszólt. Ennek címe a Három Árva, amely családi veszteséget idéz meg. Ennek a dalnak sok változata ismert, hiszen népi kánon, keveredik benne az ősmagyar hitvilág a keresztény elemekkel, az alaptörténet azonban ugyanaz: az árvák mostohájuk kegyetlensége elől menekülve túlvilági segítséget kérnek,  hogy halott édesanyjukat felélesszék. Kapnak három vesszőt – van olyan változat, ahol Szűz Máriától – hogy a sírt verve ébresszék fel a halottat. Ugyan beszélniük sikerül, de segítséget nem kapnak.

„Minden cél nélkül próbáltam zenét hallgatni, amikor megtalált ez a dal Sebestyén Márta előadásában.  Márta egyébként számomra olyan felfoghatatlanul más magasságokat képvisel és annyira nagyra tartom, hogy eszem ágában sem volt bármi olyat csinálni, ami hasonlítani szeretne az ő megfogalmazásához vagy akárcsak az autentikus népdalénekesi előadáshoz. Egyszerűen lenyűgözött a dal és arra sarkallt, hogy hozzányúljak, és bármennyire is rémisztő volt egy általam ilyen sokra tartott előadó után átdolgozni, már nem volt visszaút. Ha valamitől megijedek, azt mindig meg kell csinálni.”  – mondta Makó, amikor arról beszélt, hogy hogyan született meg a dal.

Dávid a Káli medencében forgatott Szabó Péterrel (Potographic Pictures) a lemezhez kapcsolódóan, a dalhoz készült anyagban ennek a napnak egy momentuma jelenik meg.

Az album pontosan augusztus 28.-án jelenik meg The Call of the Iron címmel, de már előrendelhető. Az itthoni lemezbemutató 2021. április 10.-én, az Instant-Fogas Komplexumban lesz, mivel az európai koncertkörút a COVID-19 miatt átkerült jövő év tavaszára. Ám, hogy ne szomorkondjunk a Fekete Zaj Fesztiválon és a Fishing on Orfűn debütálnak élőben az új dalok.
Alább a lemezen szereplő számok címeit olvashatjátok:

Track-list
1. The Iron Peak
2. Dead Sister
3. III
4. No Arrival
5. Expelling of the Crafty Ape
6. IIIIIIIIIIII
7. Három Árva
8. Eyes in the Fire
9. IIIIII
10. Dreams from the Rot
11. The Call of the Iron Peak

Még több hírért kövess minket továbbra is itt, illetve az alábbi oldalakon:
Facebook: https://www.facebook.com/haverockkozosseg
Instagram: https://www.instagram.com/haverockkozosseg/?hl=hu

 

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

X